Ma száz esztendeje írták alá a Párizs melletti Versailles Nagy Trianon-kastélyában az első világháborút lezáró békediktátumot, amely Magyarországtól elvette területe kétharmadát, lakossága több mint felét. Az évforduló alkalmából a Semmelweis Egyetemhez kötődő, háború alatti eseményeket és a békekötés következményeit tekintjük át.

A nagy háború kitörése után fokról-fokra érezhetőbben néptelenedett el a budapesti tudományegyetem és különösen annak orvosi fakultása, vagyis a mai Semmelweis Egyetem jogelődje. Nemcsak a hallgatókat hívták be hadiszolgálatra, de a tanárok is nagy számban vették ki a részüket, sokan önkéntesként, mint például Dollinger Gyula sebész tanár, a hazai ortopédia megalapozója, aki vezértörzsorvosi rangban szolgált. Az 1914/15. tanévben a tanszéki segédszemélyzet 293 tagja közül 218 hadiszolgálatot teljesített.

A háború alatt a 16 klinika ágyainak számát 1500-ról 2000-re emelték, 1000 ágyat sebesült és beteg katonák számára tartottak fenn. A fővárosban a hadi kórházak egész sora keletkezett, ezeknek nagy részében az orvosi teendőket az egyetemi tanárok és magántanárok látták el. A bakteriológiai és közegészségtani intézetek a hadsereg számára kolera, tífusz és vérhas elleni oltóanyagokat termeltek.

Az orvostanhallgatókat és szigorló orvosokat a hadiszolgálatért cserébe a kar igyekezett kárpótolni részben a tanulmányi idő egy részének elengedésével, részben a szigorlatok könnyítéseivel. A tudáshiány pótlására a tanártestület rendszeres tanfolyamokat is tartott.

A négy háborús év alatt történt meg a gyógyszerészképzés reformja: 1914-ben kimondták, hogy az egyetemi gyógyszerészi tanfolyam két évig tart, és arra csak az vehető fel, aki a gyógyszerészgyakornoki vizsgát letette. Azoknak, akik gyógyszerészdoktori fokozatot akartak elérni, még négy félévig kellett egyetemi tanulmányokat folytatniuk, melyek alapján doktori értekezést kellett készíteniük és szóbeli szigorlatot tenniük vegytan, növénytan, gyógyszerismeret vagy közegészségtanból.

Az első világháborúban az orvosok száma jelentősen csökkent, a helyzetet tovább súlyosbította a háború alatti orvosképzés nehézkessé válása is. A háború okozta gazdasági válság, amit az ország területi megcsonkítása tovább rontott, az egyetemet addig nem tapasztalt anyagi gondok elé állította és a hallgatók száma is alacsonyabb lett.

A trianoni országvesztés nemcsak a nemzetgazdaság szempontjából, hanem az egészségügy területén is fordulópontot jelentett Magyarországon. Az ország határain belül 1921-ben mindössze 183 kórház maradt, 26451 ággyal és a szakszemélyzetet, illetve az anyagi értékeket tekintve is szinte lehetetlen helyzetbe hozta a magyar egészségügyi struktúrát. A megszállt területekről ugyanakkor nagy számban áramoltak be képzett orvosok, így a megnövekedett számú szakember segítségével az ország a közegészségügy nagyarányú fejlesztésébe kezdhetett.

1922-ben bevezették az orvosképzés régóta napirenden lévő reformját. Fő elvként a kutató- és gyakorló orvos együttes képzését tartották szem előtt. A tanulmányi idő 5-ről 6 évre emelkedett, a szigorlatokat négy ciklusra osztották és emelték a meghirdetett kollégiumok számát.

1922-ben Nékám Lajos egyetemi tanár indítványt tett, hogy a háborúban elesett orvoskari hallgatóknak, tehát az orvos- és gyógyszerésznövendékeknek emléket állítsanak. Az emléktábla végül 1926-ra készült el, a leleplezés időpontjáig Nagy László magántanár mellett 3 tanársegédet, 45 beiktatott orvostanhallgatót és 1 gyógyszerésznövendéket vettek számba hősi halottként. Az emléktábla a Központi Igazgatási Épületben található ma is.

A Semmelweis Egyetem szerepéről az I. világháborúban az alábbi cikkben olvashatók további részletek.

Forrás:
Győry Tibor: Az orvostudományi kar története 1770-1935 (Budapest, 1936)
Szabó Katalin: Egészségügy a trianoni Magyarországon (2014)

Fotó: Fortepan; Semmelweis Egyetem Központi Levéltár; Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.