Dr. Bitter István számára az elismerést a klinikai pszichofarmakológia területén végzett több évtizedes, nemzetközi szinten is nagyra becsült klinikai, kutatói és oktatói munkája, valamint a szkizofrénia, a szorongásos betegségek és egyéb pszichiátriai zavarok kezelésében elért jelentős eredményeiért ítélték oda. Mint elmondta, a gyógyszertan már az egyetemen is érdekelte, ezen belül is a klinikai vonatkozások: a hatások és mellékhatások, az eredményesség. Ebből is adódott, hogy viszonylag fiatalon, 1980-ban kijutott Németországba Haase professzorhoz, aki pszichofarmakológiával foglalkozott, ezen belül is kiemelten a szkizofrénia kezelésével – emlékezett vissza dr. Bitter István. Haase megfigyelte és igazolta, hogy bizonyos mellékhatások, mint például az írás nagyságának csökkenése – ami a Parkinson-kór korai jele – egyes, a gyógyszerre javuló pácienseknél már kisebb adagban kapott antipszichotikumok gyógyszerek szedése során is megjelentek, ebből arra következtetett, hogy nem szabad a dózist tovább növelni. Az ebből a megfigyelésből kiindult kutatásban Bitter professzor is részt vett, aminek eredményeként az akkoriban világszerte alkalmazott nagydózisú antipszichotikus gyógyszeres kezeléseket kis dózisúra kezdte váltani a szakma. Ma már minden irányelvben a kisebb adagok szerepelnek – tette hozzá dr. Bitter István. Ez az egyik szál, ami végigkövette a pályámat, hogy próbáljuk meg a lehető legalacsonyabb hatékony dózist alkalmazni a klinikumban – foglalta össze.
1987-1990 között az Egyesült Államokban dr. Czobor Pállal dolgoztak együtt Jan Volavka professzornál. Ott szintén ezt a gondolatmenetet vitték tovább, de plazmaszinteket vizsgálva. Az akkori fő sodorral ellentétben az jött ki, hogy az alacsonyabb plazmaszintek hatékonyabbak, mint a magasabbak, ami megerősítette a Haase professzornál nyert kutatási eredményeket.
A 90-es években lassúnak érezte a hazai fejlődési lehetőségeket, így 2000-2003 között egy multinacionális gyógyszergyár bécsi központi idegrendszeri kutatási részlegét vezette Közép-Kelet Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Mint felidézte, az évek során egyre inkább hiányozni kezdett neki az egyetem, ezen belül is – számára meglepő módon – nem elsősorban a betegek, mint inkább a diákok. A klinika akkori igazgatója, dr. Tringer László hívására jött vissza Budapestre és vette át a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika vezetését 2004-től 2014-ig. Mint mondta, az elődöknek köszönhetően volt mire építkezni: dr. Unoka Zsolttal közösen például a pszichoterápia tantárgyat már akkoriban „skill base” alapon építették fel és távoktatással tanították.
Eközben sikerült hazahívnia dr. Czobor Pált az Egyesült Államokból, ami nagy lendületet adott a pszichofarmakológiai kutatásoknak is. A hagyományos randomizált, kontrollált vizsgálatok mellett nyitottak a nagy adatbázisok felé is, így jobban össze lehetett hasonlítani az egyes szereket a klinikai vizsgálatokhoz képest. Továbbá a magyar biztosítói adatbázis alapján kezdtek el adatokat elemezni, amivel kimutatták, hogy milyen tényezők vezetnek a szkizofrénia magas mortalitásához. Dr. Czobor Pállal egyébként jelenleg a gyomor-bél betegségek és a pszichiátriai betegségek összefüggéseivel foglalkoznak, most várják a kutatási engedélyeket. Egy másik folyó projektben Réthelyi Jánossal a táplálkozás és a probiotikumok hatásait vizsgálják ADHD-s és borderline személyiségzavarban szenvedő betegeknél. A szkizofrénia negatív tüneteivel kapcsolatos ismereteket, köztük saját kutatási eredményeket is, egy az Oxford University Pressnél egy e cikkel egyidőben megjelenő könyvben szerkesztőként és szerzőként foglalta össze.
Dr. Bitter István pályafutása alatt az orvostudományban, ezen belül a pszichiátriában is rengeteg fontos fejlődés történt, új eszközök és irányzatok, tudományágak jelentek meg. A Széchenyi-díjas professzor ezek közül is kiemelte a genetikát, mint teljesen új területet, amit a klinikán dr. Réthelyi János honosított meg, aki akkoriban még fiatal orvosként vállalta, hogy kialakít egy genetikai labort, amit a mai napig is vezet. A másik forradalmi eszköz az MR, ami teljesen megváltoztatta a gyógyszerek hatásainak vizsgálatát és azt, ahogy az agyról gondolkozunk – vélte. Az EEG szintén olyan eszköz, ami nagy áttörést jelentett, a klinikán dr. Czobor Pálnak és a NAP programnak is köszönhetően sikerült bővíteni a klinikai kutatásai lehetőségeket azzal, hogy immár 2 db 256 csatornás EEG áll rendelkezésre a klinikán. Ezzel egyebek mellett egyszerre két páciens vizsgálata is lehetséges, tehát megfigyelhető, hogy a humán interakció hogyan befolyásolja az agyi elektromos tevékenységet. A NAP kutatások fontos célja lenne az EEG összekapcsolása az MR-rel, de utóbbihoz sajnos korlátozottan férnek hozzá a kutatók – mondta dr. Bitter István.
A klinikai tevékenységéről szólva kiemelte, hogy – bár minden szakterület esetén az a legjobb orvos, aki meghallgatja a betegeket – a pszichiátriában a gyógyítás kifejezetten sok időt és sok személyes kontaktust igényel, ebből adódóan a jelenlegi járványügyi helyzet nem kedvez ennek a területnek. Dr. Bitter István szerint a szakma szépsége egyben a nehézsége is, ugyanis gyakran nagy kihívást jelent az, hogy valaki teljes állásban egyfolytában emberek panaszát, gondjait hallgassa. Ezek a panaszok ráadásul nem csak testi tünetek, hanem összefüggnek a pácinesek magánéletével, életvitelével – tette hozzá a professzor.
A Széchenyi-díjjal kapcsolatban dr. Bitter István hangsúlyozta: a díjat az egyetemi munkássága nélkül nem kaphatta volna meg, ugyanis a sikeres pályához ez a közeg is kellett. Kiemelte még tanítómesterei (Juhász Pál, Pethő Bertalan, Hans-Joachim Haase, Jan Volavka), munkatársai (Czobor Pál, Bolyós Csilla, Nagy Mónika, Réthelyi János) és tanítványai szerepét is, akik szintén fontos szerepet töltöttek be az eddigi életében és munkásságában. „Nem elég egy jó intézet, hanem kellenek a jó emberek is, akikkel együtt lehet dolgozni; a díjat nekik is köszönhetem” – vélekedett a professzor.
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
