95 éves korában, az észak-karolinai Charlotte-ban elhunyt dr. Robicsek Ferenc, a világszerte ismert magyar származású szívsebész professzor.

Robicsek Ferenc 1949-ben, rögtön az egyetem befejezése után került a városmajori klinikára, mely akkoriban a Budapesti Orvostudományi Egyetem részeként működő Sebésztovábbkéző Intézetnek adott otthont. A frissen avatott doktor városmajori munkába állása egybeesett a magyar szívsebészet megszületésének hőskorával. Azzal a kezdeti időszakkal, amikor az első szívműtétek úgy indultak meg, hogy a városmajori pionírok bárki olyat is láttak volna, aki korábban már végzett ilyen beavatkozásokat. Nem volt kitől tanulniuk! A szívsebészeti műszerek többségét is maguk voltak kénytelenek „barkácsolni”.

A fiatal Robicsek Ferenc Littmann Imre professzor tanítványaként már 28 éves korában a klinika osztályvezető sebésze. A szív-tüdő motor klinikai bevezetését megelőző korszak zárt szívsebészeti műtéti beavatkozásai többségét a mitrális commissurotomiák és bizonyos kongenitális szívhibák sebészi korrekciói tették ki. 1949-50 környékén a városmajori szívsebészet kialakulása úttörőnek számított az akkori Kelet-Európában, így Robicsek Ferencnek elévülhetetlen része volt a magyarországi szívsebészet megteremtésében.

1954-ben három hónapot töltött el Svédországban, a Karolinska Intézetben, ahol nemcsak a szívsebészet legújabb lehetőségeivel ismerkedett meg, de a szabadság élményét is magába szívhatta. Részben ez utóbbinak is betudható, hogy 1956. november elejének vérzivataros napjaiban feleségével együtt elhagyták Magyarországot, majd Németország és Anglia érintésével az Egyesült Államokba került. Utolsó városmajori műtéteként egy fiatal forradalmár lőtt hasi sérüléseit látta el.

Amerikában az észak-karolinai Charlotte kórházába került azzal a feladattal, hogy hozza létre a kórház szívsebészeti osztályát. Mint mondta, „háromszor annyit dolgozott, mint a helybeliek” és részben ennek volt betudható, hogy befogadták, és a megszállott szakmai és szervezői munkának volt köszönhető, hogy a későbbiekben, egy jelentős szakmai hírnévre szert tevő, szívsebészetet volt képes létrehozni. Ahogy kezdetben a Városmajorban, úgy a későbbekben Charlotte-ban is a műszerek egy részét az ottani műhelyekben saját maga „eszkábálta”, köztük az első charlotte-i szív-tüdő motort is. Mindemellett arra is volt ideje, hogy több közép-amerikai államban is segédkezzen a szívsebészet beindításában, de Hondurasban TBC-s betegek mellkasi műtéteiben is részt vett.

Hosszú és sikeres szívsebészeti pályafutása alatt csak az Egyesült Államokban több tízezer szívműtétet végzett. Számos újszerű műtéttechnikai megoldás bevezetése fűződött a nevéhez, melyek közül talán a legismertebbek egyike az aorta ascendens tágulatok műérrel történő külső megtámasztása (wrapping). Világszerte ismertek az aortagyök élettanával foglalkozó hipotézisei. Számos amerikai és nemzetközi tudományos társaságnak választották tagjául. Publikációinak száma meghaladta a 600-at.  A klinikumból történt visszavonulása után is emeritus elnöke maradt a Carolinas Medical Center mellkasi és kardiovaszkuláris sebészeti részlegének, valamint a 40 kórházat magába foglaló Carolinas HealthCare System alelnöke lett.

Az Észak-Karolinai Egyetem sebészprofesszoraként a fejlődő országok egészségügyét segítő Heineman Foundation elnökeként is tevékenykedett. Szerteágazó érdeklődési köréből külön ki kell emelni, hogy a közép- és dél-amerikai maja kultúra nemzetközileg is elismert szenvedélyes kutatója és a maja régészeti tárgyak szenvedélyes gyűjtőjévé vált. Több könyve is megjelent ebben a témában. Robicsek Ferenc fanatikus gyűjtő volt. Németalföldi és magyar festők munkáin túl jelentősnek mondható az orosz ikonokból álló gyűjteménye, mely ikonok egy részét saját maga restaurált is.

„Hallatlan szakértelem, elkötelezettség, munkabírás és nagylelkűség jellemezte. Büszke volt magyar származására, és arra, hogy a Városmajorban tanult. Legnagyobb elismerésének az Amerikai Sebészkollégium Humanitárius Sebész Díját tekintette, amit 2017-ben kapott” – írta róla Gloviczki Péter, az amerikai Mayo Klinika professzora, aki egykor szintén klinikánon kezdte pályafutását.

Robicsek Ferenc kapcsolta soha nem szakadt meg magyarországi kollégáival. Még a rendszerváltás előtt is többeknek biztosított szakmai továbbképzési lehetőséget Charlotte-ban, az elmúlt harminc évben pedig számos fiatal magyarországi szívsebész szakmai képzésében segédkezett. A magyarországi szívsebészet létrehozásában végzett úttörő szerepe, valamint a számos fiatal magyar szívsebész gyakorlati képzéséhez nyújtott segítsége elismeréseként, a Magyar Szívsebészeti Társaság Robicsek Ferencet 1999-ben Kudász József emlékéremmel tüntette ki.

Robicsek Ferencet távozása felbecsülhetetlen veszteség, nemcsak az amerikai és nemzetközi szívsebészet számára, de a magyarországi szív-és érgyógyászat számára is. A városmajori szívsebészet létrehozásában végzett úttörő tevékenysége miatt pedig méltán gyászol a Semmelweis Egyetem és a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika közössége.

Dr. Merkely Béla
Dr. Tomcsányi István
Dr. Szabolcs Zoltán

Fotó: The Charlotte Observer, Dignity Memorial

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.