Az 50, 60, 65 és 70 éve végzett gyógyszerészek vehettek át arany, gyémánt, vas és rubin jubileumi díszoklevelet a Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK) ünnepségén. A 98 jubilánsnak dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes, valamint dr. Zelkó Romána, a kar dékánja nyújtotta át a diplomákat.  

Dr. Zelkó Romána dékán beszédében – utalva arra, hogy az egyetem 250 éves születésnapját ünnepeli – úgy fogalmazott, ez nem csak az alapítás különleges jubileuma, hanem a kései utódok, az itt jelen levő jubilánsok és ünneplő Semmelweis polgárok felemelő öröksége. Jubilánsaink munkájukkal, szolgálatukkal valamennyien hozzájárultak az egyetem történetének formálódásához, a jelenben képviselt értékeinek megalapozásához – hangsúlyozta. Hozzátette: a napot még különlegesebbé teszi számára, hogy a jubilánsok között több tanárát is köszöntheti, akik az egyetem, a hazai, és a nemzetközi gyógyszerésztársadalom ismert és méltán elismert szereplői. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban közzétett QS felsőoktatási nemzetközi rangsor gyógyszerészeti rangsorában a kar az első 200 között végzett, amely a legjobb hazai eredmény. Szólt a GYTK fejlesztésével kapcsolatos előrelépésekről, emlékeztetve arra, hogy a Semmelweis XXI. projekt tervezési folyamatainak megkezdéséről szóló kormányhatározat külön pontban nevesíti a Hőgyes-Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Központ kialakítását, melyhez – a többi egyetemi fejlesztési projekthez hasonlóan – tervezési forrást is rendelt, valamint megtörtént a fejlesztés kiemelt beruházássá nyilvánítása is. Ez megteremti a GYTK oktatási és területi integrációját – mutatott rá. Beszéde végén Albert Schweitzert idézve úgy fogalmazott, „a nagy titok, úgy járni végig életutunkat, hogy ne kopjunk el”. Önök jubilánsok tudják ezt a titkot – tette hozzá.

A jubilánsok nevében Jelinekné dr. Nikolics Mária  nyugalmazott egyetemi adjunktus mondott beszédet, aki 50 évvel ezelőtt végzett, és több évtizeden keresztül oktatta a gyógyszerész generációkat. Beszédében emlékeztetett arra, hogy a most arany diplomát átvevő évfolyam számára a végzés éve is jubileumi volt, hiszen akkor az egyetem alapításának 200. évfordulóját ünnepelték. Szólt arról, hogy olyan professzorok oktatták őket, akik már a tudománytörténet részei, és a tananyagban szerepelnek. A gyógyszerészi pálya fejlődésével kapcsolatban emlékeztetett, hogy az mára egy rendkívül betegcentrikus hivatássá alakult. A történelmen áttekintve példaként említette, hogy aki hetven évvel ezelőtt, 1949-ben végzett, az még megélte az államosítást. Az 1954-ben végzettek még a Budapesti Orvostudományi Egyetemen szerezték diplomájukat, de a 4 év egyetemi tanulmányt számukra már hat hónapos gyógyszertári gyakorlat követte. Az 50 éve végzettek megélték a rendszerváltást, a privatizációt, és olyan fogalmakkal kellett megismerkedniük, mint a patikaliberalizációs törvény, az eladásösztönzés. Emellett számos jövőbe mutató fejlődés történt a humángenomtól a személyre szabott terápiáig. Jelinekné dr. Nikolics Mária  hangsúlyozta annak jelentőségét, hogy a következő generációknak át kell adni az egészségügyi szemléletet, a betegeknek adott tanácsok jelentőségét.  

Az ünnepség keretében egy rubin diplomát adtak át, míg 3 vehettek át vas, 41-en gyémánt és 53-an arany diplomát dr. Hankó Balázstól és dr. Zelkó Románától. A rendezvényen a jubilánsokat zenei produkciókkal köszöntötték fiatalabb pályatársaik.

Ezt követően dr. Hankó Balázs az egyetem vezetése nevében köszöntötte a jubilánsokat. Emlékeztetett arra, hogy az egyetem november 7-én ünnepelte alapításának 250. évfordulóját, és hangsúlyozta: ennek az ünnepnek a jubilánsok is részesei, akik a nagy, sok tízezer tagot számláló 250 éves Semmelweis családnak a megbecsült és tiszteletre méltó tagjai. A rektorhelyettes köszönetet mondott a jubilánsok több évtizedes helytállásáért. „Az önök áldozatos munkája és az egyetem szellemisége iránti elkötelezettsége sarkallt arra bennünket, hogy az elkövetkező években az egyetemet a világ legjobb 100 és Európa 5 legjobb gyógyító egyeteme közé emeljük” – fogalmazott.

Dobozi Pálma
Fotó: Kaszás Tamás

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.