A Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében vették át okleveleiket az Egészségügyi Közszolgálati Kar Mentálhigiéné Intézetének szociális munka mesterképzésén és laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szakán végzett hallgatói. A két képzés közös ünnepségén összesen 41 oklevelet adtak át.

A most lezárult Semmelweis-emlékév és az idei 250. jubileumi év kapcsán sokat emlékezünk a múltra. Ide illeszkedik sokunk életének fontos és máig meghatározó eseménye, a 30 éve történt rendszerváltás is – emlékeztetett dr. Pethesné Dávid Beáta, a Mentálhigiéné Intézet igazgatója köszöntőjében. A rendszerváltás sokaknak felnyitotta a szemét, és felszínre hozta azokat a súlyos társadalmi problémákat is, amik már régen jelen voltak, csak senki sem beszélt róluk – vélte. A rendszerváltás azzal a reménnyel hívta életre például a szociális szférában dolgozó szakemberek képzését, hogy az ő munkájuk révén megszűnnek a problémák – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy sem az egyéni, sem a társadalmi problémák nem szűntek meg napjainkra sem, ezért a most végzetteknek sok munkájuk lesz pályafutásunk alatt. Szólt még róla, hogy az intézet meghirdeti az iskolai szociális munka szakirányú továbbképzést, illetve ősszel konferenciát rendez a témában. A szoptatással kapcsolatosan pedig vállalták a legkurrensebb nemzetközi szakkönyv, Karen Wambach – Jan Riordan: Breastfeeding and human lactation c. művének magyar nyelven való megjelentetését a közeljövőben. „Az élet csak visszafelé érthető meg, de előrefelé kell élni” – zárta gondolatait Kierkegaard szavait idézve dr. Pethesné Dávid Beáta az említett évfordulókra is utalva.

Az ünnepségen ez után Móga Éva hegedűművész és dr. Pilinszky Attila egyetemi adjunktus zenei előadását hallgathatták meg a jelen lévők, majd díjak átadása következett. A 2010-ben alapított Embertárs díjat a szociális munka iránti elkötelezettségért és az embertársai iránt tanúsított felelősségért az idei évben Óváriné Berkai Dóra, a dr. Joan Scottról elnevezett díjat a szoptatástámogatás területén végzett elkötelezett szakmai tevékenységéért dr. Vágási Judit kapta meg.

A fogadalomtételt követően szociális munka mesterképzésen 22, a laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szakon 19 fő vehetett át oklevelet.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.