11. alkalommal adták át a dr. Rácz István Alapítvány díjait a Semmelweis Napon.

A dr. Rácz István Alapítvány díját a Rácz család hozta létre a PhD-képzésben részt vevő, elsősorban gyógyszerész végzettségű ifjú tehetségek kutatómunkájának támogatására, hogy azt minél magasabb szinten tudják művelni – ismertette a 2019-es Semmelweis napi ünnepségen dr. Újhelyi Gabriella kuratóriumi tag, aki külön köszönetet mondott az alapítvány leköszönő elnökének, dr. Marton Sylviának.

Az alapítvány díja évente egy alkalommal, pályázat útján nyerhető el, összege 100.000 Ft. Ez évben 15 pályamű érkezett 3 képzőhelyről. A 11. év díjazottja dr. Kazsoki Adrienn gyógyszerész lett, aki 2016-ban diplomázott a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. Jelenleg PhD hallgató, témavezetője dr. Zelkó Romána. Doktori témája „Nanoszálas hatóanyag-hordozó rendszerek formulálása és vizsgálata”. A kutatási témából közleményei száma 5, ebből 4 külföldi és mind az 5 első szerzős. Több díjat is nyert, többek között 2016-ban Rektori pályamunka I. díjat és a Magyar Kémikusok Egyesülete diplomamunka nívódíját.

Galéria

4kép

Az idei évben a hallgatói (graduális) díjat a HÖK javaslatára Fábián Márk budapesti V. éves gyógyszerészhallgatónak adták át, aki a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán végzi tanulmányait. Kiváló tanulmányi átlaga mellett két intézetben végez TDK munkát, többszörös díjazott. Számos egyetemi szervezetnek aktív tagja. 2015-től a Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program résztvevője, 2017-től az Amgen Scholars program segítségével a Karolinska Institute-ban folytatott kutatási tevékenységet, amelynek eredményeit Cambridge-ben prezentálta.

Keresztes Eszter
Fotó: Ancsin Gábor

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.