Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Tématerületi Kiválósági Programja keretében több mint 1,7 milliárd forint támogatást nyert el a Semmelweis Egyetem. Az erről szóló sajtótájékoztatón dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ismertette a pályázat részleteit, dr. Merkely Béla rektor pedig elmondta: az egyetem támogatást nyert kutatásainak legfőbb szempontja, hogy közvetlenül és lehetőség szerint mihamarabb a klinikumban, a betegek gyógyításában hasznosuljanak.

A 2019. évi Tématerületi Kiválósági Program keretében 26 egyetemi és állami kutatóintézet 55 tématerülete mintegy 14,6 milliárd forint értékben kapott támogatást – jelentette be dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Szalonban. Mint emlékeztetett, az ITM által meghirdetett pályázatoknak – az európai uniós támogatási rendszerhez igazodva – három pillére van. Az első pillér a legkiemelkedőbb kutatóknak járó kiválósági támogatás, a második a tématerületi kiválósági támogatás, a harmadik pedig az innovációs terület, vagyis a termékfejlesztések. Hozzátette: a kormány nemrégiben arról döntött, hogy a kutatásfejlesztésre, innovációra szánt támogatást 32 milliárd forinttal növeli – ami így a 2020-as évben összesen 162 milliárd forintot jelent majd.

A Tématerületi Kiválósági Program célja a kutatási feltételrendszer társadalmi-gazdasági kihívásokhoz való igazítása, a kutatásfejlesztési és innovációs fókusz erősítése és a tudományos produktivitás növelése – tájékoztatott a miniszter. A négy kijelölt kutatási terület – biztonságos társadalom és környezet, ipar és digitalizáció, egészség, kultúra és család – közül a legtöbb támogatást az egészséggel kapcsolatos kutatást végző intézmények nyerték el, ezen belül a Semmelweis Egyetem kiemelkedően teljesített – tette hozzá dr. Palkovics László.

Dr. Merkely Béla rektor elmondta, hogy az alapításának 250 éves jubileumát ünneplő Semmelweis Egyetem vezetése három fontos célt fogalmazott meg. Az egyik, hogy az egyetemről kibocsátott szakembereknek köszönhetően a magyar emberek részesülhessenek a legjobb orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti vagy konduktori ellátásban, a másik, hogy a gyakorlati képzést előtérbe helyezve újuljon meg a magyar orvosképzés, a harmadik célkitűzés pedig, hogy az egyetem az elkövetkező tíz évben a nemzetközi felsőoktatási rangsorokban a legjobb száz, szakterületén Európa öt legjobb intézménye közé kerüljön. Ezeket a célokat szolgálja egyebek mellett az Egészségipari-Biotechnológiai Science Park alapításáról aláírt szándéknyilatkozat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és Józsefvárossal – emlékeztetett a rektor. A most elnyert támogatás újabb lépés a Science Park megvalósításának irányába.

A pályázat során az egészségipar azon területeire koncentráltunk, amelyek napjainkban meghatározóak, az egyetem kutatói már rendelkeznek tapasztalatokkal a területen és a meglévő, valamint a jövőbeli ipari kapcsolatok miatt kiemelt fontosságúak – mondta dr. Merkely Béla. Mint ismertette, az egyetem pályázatának főbb pillérei a bioimaging, a bionika, a digitális biomarker és a transzlációs biotechnológia; ezeket köti össze a mesterséges intelligencia kutatása, fejlesztése. „Az egyetem számára megítélt 1,7 milliárd forint egyedülálló lehetőség, hogy regionális szinten meghatározó szereplővé váljunk, az egészségipar, a gyógyszeripar, a biotechnológia és az orvostechnikai eszközök fejlesztése ugyanis egyértelműen visszahat a képzés és ezen keresztül a gyógyítás minőségére” – hangsúlyozta a Semmelweis Egyetem rektora.

Az ITM által elnyert támogatás segítségével 11 transzlációs alprojekt valósul meg az egyetem klinikáin és három karán. Ezek közül is kiemelkednek azok a projektek, amelyek a legfőbb halálokok korai diagnózisához vezetnek, így az érrendszerre vonatkozó diagnosztikus képalkotást segítő nanorészecskés kontrasztanyag fejlesztése; a Mesterséges Intelligencia Alapú Kardiológiai Döntéstámogató Rendszer és Digitális Asszisztens létrehozása; a daganatterápia hatékonyságát növelő algoritmus fejlesztése; a továbbiakban egy mesterséges intelligencia alapú rendszer fejlesztése; az Egészségügyi Menedzserképző Központban a betegutak optimalizálását lehetővé tevő rendszer kifejlesztése.

Dr. Merkely Béla kiemelte: a kutatások legfőbb szempontja, hogy ezek közvetlenül és lehetőség szerint mihamarabb a klinikumban, a betegek gyógyításában hasznosuljanak.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.