Az egyetem immár közel 250 éves működése során a társadalmi igényeknek megfelelően az oktatás nyelve, valamint a képzési formák is többször változtak. Miként vált magyar nyelvűvé a képzés és alakultak meg emellett az idegen nyelvi programok? A képzésen belüli specializációkból hogy születtek önálló karok? Az egyetem fennállásának közelgő 250. évfordulója kapcsán indított sorozatunk 3. része ezeket a folyamatokat is áttekinti röviden.
Mára az egyetemeken általános gyakorlattá vált az idegen nyelvű képzés, de talán kevésbé nyilvánvaló, hogy az idegen ajkú diákok jelenléte és az idegen nyelvű oktatás nem új jelenség, sőt voltaképpen ez tekinthető a kezdeti állapotnak. Egyetemünk történetének első száz évét is a nyelvi sokszínűség jellemezte, amely változatosságot mutatott az egyes oktatott képzési ágak mentén is. A 18. század igényeinek és szokásainak megfelelően nemcsak orvosdoktorokat képeztek, hanem alsóbb fokú kurzusokat is indítottak sebészmesterek, gyógyszerészek, szülésznők, majd 1787-től állatorvosok számára is. Ezek mellett kiegészítő jelleggel szemész-, fogász- és szülészmesteri szakok is léteztek, melyeket az orvos- vagy sebészmesteri tanfolyamot elvégzett hallgatók vehettek fel. A tannyelv a felsőbb szintűnek tekintett orvosi kurzuson az európai gyakorlatnak megfelelően a latin volt, amit azonban a többi, alsóbb szintű tanfolyamokon nem lehetett megkövetelni az ide jelentkezők hiányos latin ismeretei miatt. Így ezek nemzeti nyelveken folytak, magyarul és németül, vagyis az országban legelterjedtebben használt nyelveken. 1808-tól a szülésznői és az állatgyógyász tanfolyamokon a szlovák nyelvet is használták. 1844-től a magyar lett az ország hivatalos nyelve, de ez sem ekkor, sem a szabadságharc leverése után – amikor pedig a németet tették hivatalos nyelvvé – nem érvényesült teljes mértékben az oktatásban. A magyar tannyelvre való teljes áttérésre csak a kiegyezés után került sor. A magyar nyelvű oktatás kizárólagossá válásával elmaradtak az idegen ajkú hallgatók, legalábbis azok, akik nem beszélték nyelvünket.
Az állatorvosi képzés 1851-ben kivált és saját intézményi keretek között folyt tovább. Az 1872-es tanulmányi reform eltörölte a sebészmesteri kurzust, illetve a sebészképzést egyesítették az orvosival. Ettől kezdve egyetemesek az orvosdoktori oklevelek (medicus universalis). A szülésznők képzése 1881-ben kapott saját szervezetet a korabeli II. sz. Női Klinika megalapításával, később pedig Bábaképző Intézet néven különvált a klinikától.
Az angol nyelvű képzés gyökerei
A nagy létszámú angol nyelvű képzés 1989-ben indult el az Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi és Gyógyszerésztudományi Karokon. Ezt azonban megelőzte egy 6 fős „kísérleti évfolyam”, mely az 1987/88-as tanévben indult az ÁOK-n – emlékezett vissza az angol nyelvű képzésben kezdetektől részt vevő Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet professor emeritusa, korábbi igazgatója, dr. Mandl József. A hat amerikai diák az első két, elméleti évet kezdte Budapesten, utána letéve a kötelező, amerikai „board exam”-et (mai néven USMLE) a New York Medical College-ban folytatták klinikai tanulmányaikat. A magyar elméleti képzés sikerét jól mutatja, hogy a vizsgán ketten a legjobb öt százalékban végeztek. Ennek gazdag tapasztalatait hasznosítva indította az egyetem önálló angol programját – mondta dr. Mandl József.
Kevéssé ismert, hogy 1959-től 1969-ig német nyelvű oktatás is folyt az akkori nevén Budapesti Orvostudományi Egyetem (BOTE) Általános Orvostudományi Karán. A háttérben az állt, hogy a nyugatra szökött német orvosokat a volt NDK egyetemi rendszere nem tudta azonnal pótolni, ezért más szocialista országokat is igyekeztek bevonni a képzésbe. Így 1959 októberében 122 német orvostanhallgató érkezett Budapestre egy oktató kíséretében. A tíz év alatt összesen 312 keletnémet diák fordult meg az egyetemen. Ilyen előzmény után 1983-ban indult meg a rendszeres német nyelvű képzés, amelyhez 1989-ben csatlakozott az angol tannyelvű oktatás. Az idegen nyelvű képzés visszaállításával az egyetem voltaképpen visszatért saját kezdeti hagyományához, noha a latin egykori szerepét azóta az angol vette át a tudomány világában is. Mára a hallgatók harmada külföldi, akik a világ hetven országából érkeznek ide tanulni.
Az orvoskar története során kialakult egyes képzési ágak 1955-ben nyertek különálló szervezeti kereteket. Az 1951-ben BOTE néven önállósodott orvostudományi kar évekig egykarú egyetemként működött, amelyet dékán vezetett, igaz, hogy lényegében rektori hatáskörrel. 1955-ben az eredetileg egyetlen kart háromfelé osztották, tehát jogelődje mindháromnak azonos.
Legnagyobb közülük a legtöbb hallgatót képző Általános Orvostudományi Kar lett. A gyógyszerész tanszékeket a (korabeli elnevezéssel) Gyógyszerészi Karba tömörítették, a képzés továbbra is megoszlott a BOTE, illetve az ELTE Természettudományi Kara között. Az önálló, vagyis az általános orvositól elkülönült fogorvosképzés 1952 szeptemberében indult el az egyetemen. A korábbi rendszerben a szakorvosi képzés szintjén volt lehetőség fogorvossá válni. Ez a tanulmányi reform tette lehetővé a Fogorvosi Kar (szintén korabeli névhasználat) megszervezését a másik két karral egy időben. Ezzel kialakult a mai kari struktúra alapja, mely a 2000. évi integrációig lényegében változatlan maradt. Az Egészségtudományi Kar és az Egészségügyi Közszolgálati Kar (2010), valamint a Pető András Kar (2017) belépésével pedig az egészségügy teljes spektrumára kiterjedően folytat szakemberképzést a Semmelweis Egyetem. (Utóbbi karok történetét sorozatunk későbbi részében érintjük.)
Dr. Molnár László
Központi Levéltár
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
