A Pető Sportegyesület és a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) szervezésében tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Mikolovits Veronika evezős ergométeres bajnokságot és emlékversenyt, mely egyben a sportág diákolimpiai döntője is volt. Az eseményen 12 egyesület 120 sportolója képviseltette magát, így a Pető András Kar Gyakorló Konduktív Általános Iskolájának házi versenye mára már az utánpótlás-nevelés első számú versenye lett.

A bajnokságon öt korcsoport öt kategóriájában osztottak díjakat az ország minden pontjáról érkezett versenyzőknek. A széles korosztályt felölelő bajnokságon a legidősebb versenyző 57, míg a legfiatalabb 9 éves volt. 

Ezzel a sportrendezvénnyel Mikolovits Veronika konduktor, sportember kollégánkra emlékezünk” – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Zsebe Andrea, a PAK dékánja, felidézve a 2009 októberében, a Himalája Ren Zhong Feng csúcsa közelében eltűnt konduktor-társa emlékét. Mikolovits Veronika már pályája elején megmutatta kiemelkedő pedagógusi képességeit, mind a konduktív csoportokban, mind a sportban. Munkája mellett elhivatottan dolgozott azért, hogy úttörő módon lehetőséget teremtsen fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek számára az adaptív sportok megismerésére, új képességeik kibontakoztatására. Kitartó és töretlen munkájával megteremtette annak lehetőségét, hogy a nálunk tanuló iskolás gyermekek betekintést nyerhessenek a barlangászás kihívásaiba és szépségeibe – fogalmazott. A dékán köszönetet mondott a sportegyesületeknek, a felkészítőknek és a támogatóknak, hogy munkájuknak, együttműködésüknek, biztatásuknak köszönhetően a rendezvény létrejöhetett

 

Galéria

11kép

Aki elkezd sportolni, bármilyen képességekkel is született, élményt, erőt és kitartást kap” – köszöntötte a versenyzőket Makray Katalin, a PAK sport-tehetséggondozási program fővédnöke, aki emlékei közül kiemelte az első ergométeres versenyek élményét.

Dr. Túri Ibolya a kar, illetve Domokos Zsolt a sportegyesület képviseletében köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adtak a rendezvény pontos lebonyolításáról, majd kezdetét vették – a korcsoporttól függően – 100-2000 méteres versenyszámok. 

Az ergométer olyan, az egész testet átmozgató beltéri evezőpad, melyet ép- és mozgásukban akadályozott emberek egyaránt használhatnak, előnye, hogy alacsony ízületi terhelés mellett kényelmesen el lehet érni különböző edzettségi szinteket. Jótékony fizikai és szellemi hatásai miatt több mint tíz éve kezdődtek meg az első edzések és versenyek az általános iskolában, mára pedig a PAK egykori házi bajnoksága a Magyar Evezős Szövetség hivatalos versenynaptárában is szerepel, így a Magyarországon fogyatékkal élő sportolók legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát. 

Vona Zsófia
Fotó: Tatai Balázs – Semmelweis Egyetem

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.