Az egyetem három  munkatársa vehetett át „Szervátültetettek szolgálatáért” díjat a Magyar Szervátültetettek Szövetségének szakmai konferenciáján, melyet a szervezet fennállásának húszéves évfordulója alkalmából rendeztek.

A díjat a hazai szervátültetési program 45 évvel ezelőtti megalapításáért vehette át dr. Perner Ferenc, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika professor emeritusa. Nevéhez fűződik az első sikeres, és tartós túlélést biztosító hazai veseátültetés 1973-ban, majd az első sikeres májtranszplantáció 1995-ben. Munkatársaival megszervezte a hazai szervdonációs és szervátültetési programot, és neki köszönhető a hazai vese- és májtranszplantációs program elindítása – emelték ki a laudációban, hozzátéve, hogy dr. Perner Ferenc a Transzplantációs és Sebészeti Klinika alapítója, aki mellett sebészgenerációk nőttek fel.

Galéria

4kép

Dr. Török Szilárd, a Transzplantációs és Sebészeti Klinika nefrológus szakorvosa a legtöbb transzplantált sportoló utógondozásáért részesült a díjban, ő gondozza a veseátültetésen átesett sportolók több mint 60 százalékát. Lelkiismeretes munkája során minden apró részletre odafigyel, mellyel hozzájárul a sportolók nemzetközi sikereihez is – hangsúlyozták a méltatásban.

Dr. Tóth Szabolcsot a sportegészségügyi program kiépítéséért díjazta a szövetség. A klinikai szakorvos 2011 óta a szervátültetett válogatott csapatorvosa. Laudációjában kiemelték, hogy önzetlen és segítőkész munkájával szakmai alapokra helyezte a szervátültetett sportolók vizsgálatát.

A további díjazottak között van többek között Feszt Tímea, aki korábban 12 évig transzplantációs koordinátorként dolgozott az egyetemi klinikán, 2007-ben pedig megalapította a Trappancs Egyesületet, mely a tinédzser és fiatal felnőtt transzplantáltak lelki és fizikai rehabilitációjával foglalkozik.

A díjakat Dr. Gondos Miklós, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója és Berente Judit, a szövetség elnöke adta át Magyar Szervátültetettek Szövetségének Parádfürdőn megtartott konferenciáján, melyet a szövetség fennállásának húszéves évfordulója alkalmából rendeztek.

Dobozi Pálma
Fotó: Szekeres Máté, Magyar Szervátültetettek Szövetsége

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.