Semmelweis Ignácot sehol nem kell bemutatni, az pedig, hogy a nevét viselő egyetem is ugyanolyan híressé váljon, mint a névadó, hatalmas eredmény lenne a munkatársak és az ország számára is. Ezért érdemes dolgozni – fogalmazott dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes. Mint hangsúlyozta, szívügyének tartja a dr. Merkely Béla rektor által megfogalmazott célt, hogy az egyetem a legjobb száz közé kerüljön a felsőoktatási rangsorokban, emellett kiemelte a programból a betegellátás színvonalának további emelését.

Dr. Bánhidy Ferenc az előző rektori ciklusban, 2015 és 2018 között is általános rektorhelyettesként tevékenykedett, így együtt dolgozott dr. Merkely Béla akkori klinikai rektorhelyettessel, jelenlegi rektorral. Mint kiemelte, nagy megtiszteltetés számára, hogy – ismerve korábbi munkáját – az új rektor is bizalmat szavazott számára ebben a pozícióban. Bár a poszt ugyanaz, mégis a helyzet más, hiszen egyrészt a rektor személye nagyban befolyásolja az elvárásokat és a feladatokat, másrészt a rektorhelyettesek száma is öt főre bővült, így tovább erősödött a csapat. Ami nem változott, hogy az új rektor is csapatban gondolkodik, és – mint dr. Bánhidy Ferenc hangsúlyozta – a csapattagok erősítik egymást, ki-ki beleteszi a munkába a saját gondolatait, de egy irányba húznak a „csapatkapitány” irányítása mellett, vízióját követve. A rektorhelyettes szerint egy ekkora intézmény esetében, mint az egyetem, különösen fontos, hogy a felsővezetők összetartsanak, hiszen a gondolatból így születhet kézzelfogható eredmény. Dr. Merkely Béla rektori pályázatában megfogalmazta az irányt, és azt, hogy milyen célokat kell elérni a következő öt évben. Tehát az alapkövek megvannak, és ezeket a célokat kell ötünknek elérni a rektor irányításával – fogalmazott.

A programmal kapcsolatban kitért rá: neki is szívügye, hogy a Semmelweis Egyetem nemzetközi szinten bejusson a száz legjobb felsőoktatási intézmény közé. A másik terület, ami rendkívül fontos számára a következő időszak céljai közül, az a betegellátás színvonalának további növelése. Klinikusként ő is napi szinten látja a terület működését, az esetleges buktatókat, és annak jelentőségét, hogy a szakmai színvonallal harmonizáljon a gazdasági háttér is. Mint a rektorhelyettes rámutatott, a programból általa kiemelt két feladat természetesen összefügg, hiszen gyógyítás nélkül nincs oktatás és kutatás sem: ahol jól tudunk gyógyítani, ott tudunk csak kimagasló oktatási tevékenységet végezni és magas szintű tudományt művelni – mutatott rá. Utóbbi esetében ez különösen igaz akkor, ha a rektori programban is meghatározott módon az alapkutatást minél inkább összekötjük a betegágy melletti munkával, ami összhangban áll a nemzetközi trendekkel is. Mint megjegyezte, ő is részt vett abban a közös gondolkodásban, melynek eredményeként megszületett a rektori program, mellyel teljes mértékben tud azonosulni.

Dr. Bánhidy Ferenc úgy fogalmazott, a rektor egy olyan pályára kívánja állítani az egyetemet és az egész intézményrendszert, ami egy sokkal gyorsabb haladást igényel. Mint megjegyezte, a habitusbeli hasonlóságok miatt nagyon közel áll hozzá ez a szemlélet, hiszen amióta része a felsővezetésnek, az a törekvés hajtja, hogy gyorsabban és tettre készen működjön az egyetem. Ugyanakkor biztos, hogy mások lesznek a prioritások a következő öt évben, ami várhatóan még több munkát igényel az általános rektorhelyettestől is – vélekedett, hozzátéve, hogy a rektor a megbízás átadásakor is egyértelművé tette, hogy kihívásokban gazdag időszak következik. Az ő feladata lesz a rektor hosszabb távolléte esetén az általános helyettesítés a napi rutinban. A különböző reprezentatív feladatok esetében szintén ő képviselheti bizonyos esetekben a rektort, emellett pedig a munkamegosztás során bármilyen témában kaphat feladatot egy-egy projekt végigvitelében. 

Dr. Bánhidy Ferenc az orvosi diploma megszerzése óta a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán dolgozik, melynek 2013 óta igazgatóhelyettese. Betegellátó munkáját a rektorhelyettesi poszt mellett is folytatta, fontosnak tartja ugyanakkor, hogy mindenütt a maximumot nyújtsa, és egyik tevékenység se menjen a másik rovására. A növekvő energiát igénylő rektorhelyettesi feladatokból nem lehet elvenni, a betegellátás terén azonban dönthet arról, hogy mennyi beteget vállal – mutatott rá.

Úgy látja, hatalmas eredmény és óriási büszkeség lenne a munkatársak és az egész ország számára is, ha az egyetem ugyanolyan híressé tudna válni, mint névadója, Semmelweis Ignác, és bejutna a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé. „Ez egy olyan cél, amiért érdemes dolgozni, és maximális elsőbbséget élvez számomra jelenleg” – mondta.  

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.