A 2018-as Semmelweis-emlékév keretében számos programmal tisztelegnek a 200 éve született Semmelweis Ignác emléke és munkássága előtt, júniusban két tudományos emlékülésen vehet részt bárki ingyenesen, előzetes regisztrációt követően. Az országos nyitóeseményt június 5-én a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) rendezik az egyetemmel együttműködésben, a Semmelweis Egyetemen pedig június 30-án tudományos ülés és szoborcsoport avatás keretében emlékeznek meg a világhírű magyar orvosról.

Az emlékév országos nyitórendezvénye az a konferencia lesz, amely június 5-én az MTA és a Semmelweis Egyetem közös szervezésében, a kormányzat támogatásával, külföldi előadók és partnerek bevonásával valósul meg. Az MTA székházában tartott eseményen ott lesz az emlékév és a konferencia fővédnöke, Áder János köztársasági elnök, valamint a szervezők meghívták dr. Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét is. A program védnökei az emberi erőforrások minisztere, dr. Szél Ágoston rektor és dr. Merkely Béla rektorjelölt, a levezető elnök dr. Kosztolányi György osztályelnök és dr. Ádám Veronika osztályelnök-helyettes lesznek, a megnyitót dr. Lovász László, az MTA elnöke tartja, köszöntőt mond Áder János, dr. Kosztolányi György, valamint dr. Szél Ágoston. Az eseményre itt lehet regisztrálni, a részletes program ide kattintva érhető el.

Június 30-án a Semmelweis Egyetemen működő emlékbizottság döntése nyomán a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében nemzetközi tudományos ülést tartanak a Semmelweis Egyetem, az Orvosi Hetilap, a Semmelweis Kiadó, a Professional Publishers, az Akadémiai Kiadó Zrt., az Ian Donald Inter-University School, a Medicina Könyvkiadó Zrt. és a Magyar Nőorvosok Társasága szervezésében, ahol az előadások mellett a Magyar Nemzeti Bank, illetve a Magyar Posta Zrt. által az emlékévre készített Semmelweis-emlékérmét és -emlékbélyeget is bemutatják. Ezt követően ünnepélyes keretek közt, hazai és nemzetközi egyetemi vezetők részvételével avatják fel Madarassy István szobrászművész sárgarézből hajlított, kétalakos, várandós nőket ábrázoló szobrát a Központi Betegellátó Épületben. Erre a rendezvényre ide kattintva lehet regisztrálni, ahol a konferencia részletes programja is elérhető.

A Semmelweis-emlékév keretein belül a többi között emléksétákon, operaelőadáson, tematikus nyílt kurzuson vehetnek részt azok, akik szeretnének többet tudni a 200 évvel ezelőtt született Semmelweis Ignác életéről és munkásságáról.

Kiss-Bódi Bernadett
Fotó (illusztráció): Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.