Új arculatot kapott a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Alapítvány, Fekete Aimie ötödéves orvostanhallgató önkéntes munkájának köszönhetően. A hallgató azt mondja, sok lehetőség mellett számos olyan kihívással állította szembe az egyetem, amiből szakmailag és emberileg is gazdagodott, így háláját kifejezve azzal szeretné támogatni az alapítványt, hogy ingyen elkészítette annak teljes arculatát.

Mikor felkérték a Balassagyarmati Egészségnevelő Program arculatának kialakítására többféle vonalon indult el, 3-4 arculati tervet is kidolgozott – mesélte. A tervezett logók közül az ő személyes kedvence – ami végül az alapítvány új logója lett – a kígyó motívum volt. Az említett projekthez végül egy másikat választottak, de Kovács Eszter, a Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság vezetőjének javaslatára Aimie ezt az elkészült logót felajánlotta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Alapítványnak, kidolgozva számukra egy arculati csomagot is.

A Semmelweis Kiadó logójában is megjelenik a kígyó motívum, így a koncepció szerint ez az új logó lehetne a „kistestvér” – fogalmazott az orvostanhallgató. A póznára feltekeredett kígyó az orvoslás és a campus szimbólumaként is megjelenik, illetve a Bibliában is találkozhatunk vele. A hallgató régebben többrészes Kisherceg novellasorozatot is írt, amiben szintén előjön a kígyó motívum – emlékezett vissza. Igyekezett kerülni a közhelyes egészségügyi szimbólumokat, és bár a kígyó is egy klasszikus motívum, számára több jelentéstartam is van benne – mondta.

A logó tervezésénél ugyanis fontos szempont volt, hogy tartalommal és értékkel töltse meg, és hasonló gondolkodásmód vezetett az arculat ajándékozásához is. A hallgató leszögezte, hogy a szellemi, társadalmi és kulturális értékek képviselete számára sokkal nagyobb motivációt jelent, mint bármilyen anyagi előny, amihez hasonló szerepvállalással juthat.

Fekete Aimie négy éve a Szinapszis főszerkesztője, autodidakta módon tanulta meg a grafikus szakmát, mikor a lap szerkesztését átvette – mondta, hozzátéve, hogy a Szinapszis egy nagyon jó referencia számára. Mára több projektben is részt vesz grafikusként. Azt mondja, meglepően nagy igény van olyan grafikusokra, akik egészségügyi képzettséggel vagy szemlélettel rendelkeznek. „Jelenleg is olyan munkahelyem van, ahol minden körülmény adott, hogy az egészségügyi ismereteimet, a grafikus munkát és kiadványszerkesztéssel szerzett tapasztalatokat kamatoztathassam” – fogalmazott a jövőre nézve, hozzátéve, hogy szeptembertől szeretné elkezdeni a jogi képzést is másoddiplomaként.

A kuratórium egyhangú döntéssel fogadta el az új arculati tervet.

Kiss-Bódi Bernadett 
Fotó: Kovás Attila – Semmelweis Egyetem 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.