Személyes visszaemlékezésekkel, rövid történeti áttekintéssel, valamint a legemlékezetesebb esetek és az aktuális kutatások bemutatásával ünnepelte a Bőr -, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika fennállásának 125. évfordulóját. A közönséget a többi között megismertették a klinika összes korábbi igazgatójának munkásságával, valamint korabeli fotókkal mutatták be az egyetemi élet mindennapjait az elmúlt bő száz évből. Az emlékműsort a Gyógyszerésztudományi Kar kórusának előadása nyitotta meg.

Dr. Sárdy Miklós klinikaigazgató rövid üdvözlését követően az esemény dr. Hermann Péter rektorhelyettes ünnepi beszédével folytatódott. Az oktatási rektorhelyettes a születésnap kapcsán egyetemi éveire emlékezett, majd kitért rá, hogy személyes véleménye szerint saját szakterülete, a fogorvosi terület és a bőrgyógyászat között sorsközösség van, ugyanis egyik orvostudományi szegmens sem élvezett prioritást, sok esztendőn át mellőzött szerepet kaptak az egyetemi oktatásban, éveket, évtizedeket kellett várni arra, hogy saját épületbe költözhessenek az orvosok és a betegek – fejtette ki a rektorhelyettes.

Dr. Hermann Péter az elmúlt évtizedeket értékelve elmondta, dr. Schwimmer Ernő igazgatása után egy hosszú, felfelé ívelő korszak következett Nékám Lajos professzor vezetésével, aki egyedülálló módon 41 éven keresztül volt a klinika élén. A budapesti Bőrklinika ez idő alatt nemzetközileg elismert gyógyító és kutató intézménnyé vált, és 1935-ben helyt adott a Dermatológiai Világkongresszusnak is. Dr. Hermann Péter elismerését fejezte ki a klinika valamennyi igazgatója előtt, akik mind sokat tettek azért, hogy a magyar bőrgyógyászat méltán híres és elismert legyen.

A rektorhelyettes ünnepélyes beszédét dr. Lukács Andrea előadása követte. Az egyetemi tanársegéd visszakalauzolta a közönséget az időben, a kronológiai áttekintés egészen a kezdetektől, a Nagyszombati Egyetem 1777-es Budára költöztetésétől indult, majd röviden bemutatta a klinika igazgatóit korabeli fotók segítségével.

A klinika történeti bemutatásából kiderült, hogy az épület 1877-ben Kolbenheyer Ferenc tervei alapján készült el, ám kezdetben nem a bőrgyógyászat, hanem az egykori Sebészeti Kóroda kapott helyet az épület falai között.

Dr. Lukács Andrea előadása után dr. Horváth Attila professor emeritus fényképekkel tarkított szubjektív visszaemlékezése következett, majd dr. Sárdy Miklós bemutatta a klinika első igazgatója, dr. Schwimmer Ernő munkásságát. Végezetül dr. Bognár Péter egyetemi tanársegéd tartott előadást a klinika aktuális kutatásairól, néhány emlékezetes eset ismertetése után pedig dr. Kuroli Enikő szólt „A bőr a művészetben, művészet a bőrben” címmel.

Haszon Zsófia
Fotó: Semmelweis Egyetem, Kovács Attila

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.