Pályatársai, tanítványai, barátai köszöntötték dr. Rihmer Zoltánt, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanárát a 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepi szimpóziumon a Semmelweis Szalonban.
Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes megnyitó beszédében röviden ismertette az ünnepelt pályafutásának fontosabb állomásait: 1971-ben Pécsett szerezte meg diplomáját, majd a Pomázi Munkaterápiás Intézetben töltött két év után 1973-tól 2007-ig dolgozott az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI), ahol 1983-tól osztályvezető főorvos volt az intézet bezárásáig. 2007 óta a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika munkatársa, 2013-tól a Nyírő Gyula Kórház – Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) Öngyilkosság megelőző és kutató laboratóriumának vezetője. Az orvostudomány kandidátusa tudományos fokozatot 1995-ben, az MTA doktora címet 2004-ben nyerte el, 2007-től címzetes egyetemi tanár – ismertette a rektorhelyettes. Dr. Rihmer Zoltán klinikai és tudományos-kutatási területe a kedély- és szorongásos betegségek genetikai-biológiai, illetve klinikai-epidemiológiai vonatkozásai, a hatékony terápiák kidolgozása és az öngyilkossági veszély előrejelzése. Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja, illetve vezetőségi tagja – tette hozzá dr. Bagdy György. Kutatási eredményeiről több mint 520 tudományos közleményben számolt be, egy saját és négy szerkesztett könyve jelent meg, több tucat tankönyvfejezetet is jegyez. Kumulatív impaktfaktora 570 felett van, független idézettsége 5400 fölötti. Publikációiért több alkalommal részesült a Magyar Pszichiátriai Társaság Nyírő Gyula Nívódíjában. Elnyerte a New York-i Columbia Egyetem és az American Foundation for Suicide Prevention által adományozott Brickell Suicide Research kitüntetést (1999), a Magyar Pszichiátriai Társaság Elnöki (Életmű) különdíját (2005), a Nemzetközi Bipoláris Betegség Kutatása Alapítvány Aretaeus-díját (2010), a Hemingway Alapítvány dr. Szabó György-díját (2010), 2012-ben az International Society of Neurobiology and Pharmacopsychiatry által adományozott Aristoteles Gold Medal in Lifetime Achivement in Mental Health díjat, és szintén 2012-ben Széchenyi-díjat vehetett át. Dr. Bagdy György beszédében rávilágított dr. Rihmer Zoltán úttörő szerepére szakmájában, példaként említve, hogy évtizedekkel megelőzve korát felismerte az unipoláris és bipoláris depresszió biológiai különbségeit.
A szimpózium Maurizio Pompili, a római Sapienza Egyetem professzorának előadásával folytatódott „Brief encounter, long-lasting partnership: exploring the phenomenology of suicide in mood disorders” címmel.
A köszöntések sorát dr. Balázs Judit, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológia Intézet Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense kezdte. Mint elmondta, bár soha nem dolgoztak egy munkahelyen, mégis a szakmai mentorának tekinti dr. Rihmer Zoltánt, akivel szuicidológiai témájú PhD-munkájának készítése során került kapcsolatba. Hozzátette, hogy az ELTE külföldi hallgatóinak tartott öngyilkosságról szóló kurzusára rendszeresen meghívja dr. Rihmer Zoltánt mint a téma egyik legnagyobb szaktekintélyét vendégelőadónak, akit mindig nagy örömmel és tisztelettel fogadnak.
Dr. Bánki M. Csaba, az MTA Klinikai Orvosi Bizottságának tagja, a Doktori Tanács titkára személyes hangvételű köszöntővel szólt az ünnepelthez. Mint mondta, mivel maga is nemrég ünnepelte 70. születésnapját, úgy véli, a korral együtt valamennyi kortársa, köztük dr. Rihmer Zoltán is egyre inkább kiteljesedik. Kitért az ünnepelt legendás humorérzékére, és úgy fogalmazott, hogy ha össze kellene gyűjteni életművét, abban tekintélyes fejezet jutna a vicceknek és neologizmusoknak.
A klinika egyetemi tanára, dr. Bitter István felidézte, hogy a 70-es években dr. Rihmer Zoltántól hallott először a bipoláris betegek többnyelvűségéről. Szót ejtett arról is, hogy milyen gördülékeny együttműködésben írták meg az 1989-ben megjelent, tudatosan olvasmányosnak és érdekesnek szánt Gyakorlati pszichofarmakológia című, két kiadást megélt könyvüket. Hozzátette, dr. Rihmer Zoltán olyan határokon átivelő technológiai és tudásbeli transzfert képviselt, ami a mai megosztott tudás világában szinte már elképzelhetetlen.
Dr. Füredi János, az OPAI szaktanácsadója a legendás pszichiáterhez, dr. Kun Miklóshoz hasonlította dr. Rihmer Zoltán, akit ma már szintén egyfajta orákulumként hallgatnak a fiatal generáció tagjai. Dr. Füredi János jókívánságként kifejezte reményét, hogy ez a szerep még hosszú évekig az ünnepelté marad.
Dr. Gonda Xénia, a klinika adjunktusa tanítványként elmondta, szakmai életében két embernek köszönhet mindent, akik közül az egyik dr. Rihmer Zoltán, aki – amikor több mint 14 évvel ezelőtt belecsöppent a pszichiátria és a bipoláris zavarok világába – az első perctől a szárnyai alá vette, miközben egyenrangú félként kezelte. Elmondta, hogy a közös munka alatt többek között új szemléletet, klinikai és elméleti tudást, ötleteket és gondolatokat kapott a professzortól, viszont soha nem tapasztalt tőle visszautasítást vagy ingerült szót. A szakmai kérdések mellett a személyes problémákban is segíteni tudott bárkinek – tette hozzá.
Dr. Janka Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára köszöntőjében kiemelte, dr. Rihmer Zoltán mindig klinikus maradt, ő pedig mindig is csodálta, hogyan tud laboratórium nélkül világszenzációs felfedezéseket tenni. Rávilágított, hogy a professzor azt tette, amit Szent-Györgyi Albert megfogalmazott: látta, amit mindenki lát, de olyanra gondolt, amire senki. Szólt még példás segítőkészségéről is, mint mondta, a hozzá fordulók szinte felszívták kreativitását, és számos eredményüket neki köszönhetik.
A magyar pszichiáterek hajlamosak magukat a körülmények áldozatainak tekinteni, mégis van egy olyan ember, aki a szocializmus végnapjaiban igazán hátrányos helyzetből került be a nemzetközi szakmai vérkeringésbe – szólt dr. Purebl György a Magyar Pszichiátriai Társaság nevében. A Magatartástudományi Intézet igazgatóhelyettese hozzátette, hogy dr. Rihmer Zoltán példája azt mutatja, hogy a sikerhez elsősorban lendületre és kreativitásra van szükség. „Fáklya vagy, ragyogj még sokáig, és maradj pozitív példa” – zárta köszöntőjét.
Dr. Torzsa Péter tanszékvezető-helyettes a Családorvosi Tanszék és az alapellátásban dolgozók nevében kívánt boldog születésnapot az ünnepeltnek. Mint elmondta, dr. Rihmer Zoltán meghatározó szerepet tölt be az alapellátásban dolgozók életében is, akikre partnerként tekint, részt vesz az oktatásukban, továbbképzésükben és kutatásaikban is. Neki is köszönhetően sikerült elérni, hogy a depresszió szűrése megjelenjen a törzskartonokon, valamint leírták a depresszió szűrésének algoritmusát a családorvosok szemszögéből. Kitért rá, hogy az ő kezdeményezése és támogatása révén alakult meg nemrégiben a Magyar Pszichiátriai Társaságon belül a háziorvosi szekció. További közös célként jelölte meg egy licenszvizsga létrehozását a háziorvosok számára.
Dr. Faludi Gábor, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyetemi tanárának köszöntőjét dr. Réthelyi János, a klinika igazgatója, a szimpózium házigazdája olvasta fel. Mint elhangzott, az öngyilkossági hajlam és a bipoláris betegség kutatása átszövi dr. Rihmer Zoltán tudományos küldetését, aki fiatal orvos korától kezdve egyfajta szobrászként alakítja, faragja a témát. „Sokat tettél a magyar pszichiátria öregbítéséért, szakmánk nemzetközileg legismertebb magyar képviselője lettél” – idézte az igazgató.
Dr. Németh Attila, az OPAI főigazgatója arról szólt, hogy még az OPNI-ban eltöltött időben, hosszú évekig szeretett volna dr. Rihmer Zoltán beosztottja lenni. Végül sok év hiábavaló várakozás után feladta a reményt, amikor végül közvetlen munkatársak lettek egy kis csavarral: az ünnepelt az ő beosztottja lett az OPAI-ban.
Dr. Rihmer Zoltán a köszöntéseket fogadva köszönetet mondott valamennyi meghatározó munkahelyének, köztük az OPNI-nak, a Semmelweis Egyetemnek és az OPAI-nak, illetve minden munkatársának, akikkel együtt dolgozott. Röviden bemutatta családját, és leszögezte, hogy az ő természetének elfogadásához elengedhetetlen egy ilyen kiváló, támogató háttér. Pályakezdésére visszaemlékezve elmondta, hogy 1970-ben jelent meg először Lipótmezőn, ahol megtanulta, hogy kell viszonyulni a betegekhez és a hozzátartozókhoz. Számos pályatársának mondott köszönetet, mások mellett a szimpózium felszólalóinak is. Mint mondta, mindig is örömet jelentett számára, ha segíthetett másoknak, és büszke rá, hogy ilyen nagyszerű embereknek tudott ötleteket adni.
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Galéria
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
