Tanítványai, kollégái, barátai köszöntötték 75. születésnapja alkalmából dr. Paulin Ferenc professor emeritust, a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika volt igazgatóját, az elmúlt évtizedek szülészet-nőgyógyászatának egyik legmeghatározóbb hazai képviselőjét. Az ünnepelt elmondta, büszke rá, hogy a szakmai eredmények mellett több olyan népegészségügyi kérdésben is sikerült meghatározó álláspontot kialakítania és terjesztenie, mint például a terhesség-megszakítások vagy a koraszületések számának csökkentése.

Nemcsak egykori tanítványai, hanem vezetőtársai és barátai is élvezhetik mindazt a bölcsességet, amelyet dr. Paulin Ferenc átadott számukra – mondta köszöntőjében dr. Szél Ágoston rektor. Visszaemlékezett rá, hogy dékán-, majd rekorhelyettesként és rektorként is rengeteg támogatást, segítséget kapott a professzortól, akinek tanácsait mindig jó szívvel fogadta, és máig kamatoztatni tudja. Hangsúlyozta, a professzor mindenkihez szeretettel, segítő szándékkal és befogadóan viszonyult, nagyszerű példát mutatva ezzel egy követendő vezetői magatartásról.

A Magyar Nőorvos Társaság és dr. Bódis József elnök nevében dr. Pap Károly főtitkár köszöntötte fel az ünnepeltet, aki, mint elhangzott, sokat tett a magyar nőgyógyászatért és a nőorvos társaságért, melynek hosszú ideig elnöke volt. A II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán mindig szeretettel fogadtak, és sokat lehetett tanulni – mondta dr. Pap Károly. Dr. Ács Nándor a Magyar Nőorvos Társaság pénztárnokaként bejelentette, a társaság Semmelweis-díját 2016-ban dr. Paulin Ferencnek ítélték oda.

Dr. Rigó János, az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója kiemelte, dr. Paulin Ferenc mintegy negyed évszázadot töltött el a klinikán, ahol szellemiségét a mai napig ápolják. Kiemelte a professzor új iránti fogékonyságát példaként említve, hogy már az 1970-es években felismerte az informatika jelentőségét, sőt, 50 éves korában programozni is megtanult, ilyen irányú ismereteit munkája során is alkalmazta. Dr. Rigó János a kitartást és segítőkészséget emelte ki dr. Paulin Ferenc tulajdonságai közül hangsúlyozva, amit vezetőként végigvitt, azért a mai napig sokan felnéznek rá.

A modern működés alapjait az infrastruktúra, a környezet és a szakmaiság tekintetében egyaránt dr. Paulin Ferenc fektette le a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, mi pedig őrizzük a lángot és igyekszünk továbbvinni hagyatékát és tanításait – mondta dr. Ács Nándor klinikaigazgató. Kiemelte, a professzor mindig megvalósította elképzeléseit, lendülete pedig beosztottjait, kollégáit is magával vonzotta. Mint mondta, munkatársaival mindig emberségesen bánt, ezért is tudtak jó hangulatban és hatékonyan dolgozni. Dr. Ács Nándor hozzátette, a betegekkel szintén mindig példamutatóan beszélt.

1963 óta összefonódott az életünk, szakmailag és sok szempontból a magánéletben is párhuzamosan futott – mondta köszöntőjében dr. Patkós Péter, az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika docense. Felidézte, eleinte mindketten belgyógyászok akartak lenni, csak ötödéves korukban választották a nőorvos szakmát, és mindketten elsajátítottak és alkalmaztak aneszteziológiai és neonatológiai ismereteket. Dr. Patkós Péter személyes történetekkel, archív fotókkal idézte fel több évtizedes barátságuk néhány momentumát.

Dr. Csömör Sándor, az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika volt igazgatója szavai szerint dr. Paulin Ferenc már 1963-ban, elsőévesként kitűnt a tömegből jó kiállásával és orgánumával, és már ekkor sejteni lehetett, hogy egyszer sokra viszi majd. Dr. Csömör Sándor személyes emlékeket idézett fel, és felsorolt néhány közös pontot dr. Paulin Ferenccel, többek között, hogy mindkettejüknek egy fia és egy lánya van, unokáik a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán születtek, amely klinika az I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikával együtt mindkettejük második otthona volt.

A köszöntések sorát dr. Pajor Attila, a II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese folytatta, aki hangsúlyozta, Paulin professzor hatására lett tanszékvezető, pedig alapvetően sosem vágyott vezető pozícióra.

A 75. születésnapját ünneplő dr. Paulin Ferenc meghatottan fogadta a köszöntéseket, szintén megosztott néhány személyes történetet, és köszönetet mondott elődeinek. A professor emeritus ezt követően felsorolta pályafutása legnagyobb büszkeségeit, így többek között azt, hogy mint mondta, mindig támogatta beosztottjai fejlődését és előrejutását, soha nem volt benne féltékenység senki iránt. Kiemelte, az 1993-as akadémiai doktori disszertációjában szereplő megállapítások a mai napig megállják a helyüket a nyugat-európai intézetek gyakorlata szerint. Büszkeségei közt említette, hogy a szakmai eredmények mellett a társadalom egészét érintő, népegészségügyi kérdésekben is sikerült olyan álláspontokat kialakítania és terjesztenie, mint a terhesség-megszakítások vagy a koraszületések számának csökkentése. Hangsúlyozta, nem csak tudományos eredményeire, de családjára, gyermekeire és unokáira is büszke. Végezetül leszögezte, a gyógyító orvos etikájának alapvető, koherens része kell, hogy legyen a magas szintű szakmai tudás.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila

Galéria

12kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.