Karácsonyi ünnepséget tartottak a Semmelweis Egyetem valamennyi munkatársa számára a Központi Épület aulájában. Dr. Szél Ágoston rektor köszöntőjében a karácsonyi ünnep kitüntetett szerepéről beszélt a mindennapokhoz képest, dr. Szász Károly kancellár pedig minden egyetemi dolgozónak köszönetet mondott az egész éves munkájáért. Az ünnepi hangulathoz a Medikus Zenekar előadása, valamint forró teával és süteménnyel terített asztal is hozzájárult.

rs57018_bi_20161215_0023-scrAz ünnepek olyan állomások, amelyek megtörik a hétköznapok monotóniáját – mondta köszöntőjében dr. Szél Ágoston. A rektor megemlítette, hogy az idő előrehaladtával úgy tűnik, az ünnepek egyre sűrűbben követik egymást, az idő gyorsulásának érzetére pedig többféle magyarázat létezik. Példaként említette, hogy gyermekként még minden új és izgalmas, az ember napról napra tanul valamit, felnőttként viszont már egyre több az ismert és ismétlődő dolog a hétköznapokban. Szólt róla, a karácsony azért is különleges ünnep, mert a gyermekkorban megismert hagyományok felnőttként is előkerülnek, csak másfajta szereposztásban. Dr. Szél Ágoston Antoine de Saint-Exupéry gondolatait idézve hangsúlyozta, a hétköznapoknak csak az ünnepekkel együtt van értelmük, amelyek gazdagabbá teszik az ember életét. „Ne abból élj, amit kapsz, hanem abból, amit adsz, mert csak ettől nősz nagyra” – idézte a francia író szavait.

rs57030_bi_20161215_0092-scrDr. Szász Károly az egyetem valamennyi munkatársának megköszönte munkáját, amivel hozzájárultak a közös sikerekhez. Kiemelte, nem az a lényeg, hogy mennyit ad valaki, hanem az, hogy az adott pillanatban a tőle telhető legnagyobb erővel végezze el a rá bízott feladatot. A kancellár szavai szerint – bár a nézőpontok eltérőek lehetnek – az egyetem gazdálkodása jó irányba halad, és számos olyan intézkedés történt, amivel igyekeztek a korábban elvégzett munka eredményeiből mindenki számára a lehetőségekhez mérten juttatni. Dr. Szász Károly leszögezte, mind az akadémiai, mind a kancellári területen dolgozók olyan értékes munkát végeznek, amely végső soron ugyanazt a célt szolgálja, és hozzájárul az egyetem jó hírnevéhez. A kancellár végezetül azt kívánta munkatársainak, hogy próbáljanak meg az ünnepek alatt pihenni, megbocsátani a másiknak és feltöltekezni a családi, baráti körben kapott erőből.

rs57038_bi_20161215_0137-scr

Az ünnepség zárásaként a Medikus Zenekar Wolfgang Amadeus Mozart C-dúr versenymű fuvolára és hárfára című zeneművének második tételét adta elő. Ezt követően forró teával és süteménnyel terített asztal várta a Központi Épület aulájában összegyűlt érdeklődőket.

Keresztes Eszter
Fotó: Bielik István

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.