Augusztus utolsó hetében a Semmelweis Egyetem valamennyi karán elkezdődik a beiratkozási időszak, valamint a regisztrációs hetek is augusztus végén, illetve szeptember elején zajlanak. A 2016/2017-es tanév őszi szorgalmi időszaka szeptember 5-től december 9-ig tart.

Az Általános Orvostudományi Karon az elsőévesek beiratkozása augusztus 29. és szeptember 2. között zajlik. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat a felvételi értesítő levél részletesen tartalmazza. A beiratkozási lapot, a Semmelweis Alumni regisztrációs lapot, az aláírt eskü szövegét, a felvételi eljárás során beadott dokumentumok eredeti példányát és az egészségügyi dokumentumokat tartalmazó borítékot, valamint két darab, névvel és születési dátummal ellátott igazolványképet kell majd leadniuk a hallgatóknak. A felsőbb évesek Neptun-üzenet formájában kapnak tájékoztatást a félévre történő bejelentkezéssel kapcsolatos tennivalókról.

RS26403_KA-20141210-IMG_1044-emk-scrAz Egészségügyi Közszolgálati Kar képzéseihez kapcsolódva regisztrációs hetek zajlanak. A Mentálhigiéné Intézet egyes képzéseire vonatkozó részletes határidők az intézet honlapján érhetőek el. A Mentálhigiénés lelkigondozó szakirányú továbbképzési szakon augusztus 29. és szeptember 9. között, az Egészségügyi szervező BSc képzésnél szeptember 1-11-ig, a Mentálhigiéné szakirányú továbbképzési szak, a Családtudományi és családterápiás mesterképzés, a Szociális munka mesterképzés, a Laktációs szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak és az Integrált szülő-csecsemő szakirányú továbbképzési szak esetén szeptember 1-16-ig, az Egészségügyi menedzser MSc és az Executive egészségügyi szakmenedzser  szakirányú továbbképzési szakon pedig szeptember 12-16-ig tart a regisztrációs hét. Ez az időszak magában foglalja mind a beiratkozást (felsőbb évesek esetében bejelentkezést), mind a tantárgyak felvételét. A felvételi határozathoz kapcsolódóan a nyár folyamán képzésenként írásban tájékoztatták a leendő hallgatókat a beiratkozás pontos időpontjáról. A felsőbb éves hallgatók bejelentkezésének nincs konkrét napja, mivel a már jogviszonnyal rendelkező hallgatók a regisztrációs időszak alatt ezt bármikor megtehetik a Neptun rendszeren keresztül.

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán a postai úton kiküldött felvételi értesítő csomagban található Tanévkezdési tájékoztatóban a leendő elsőéves hallgatók minden információt megtalálnak a beiratkozás idejéről, helyéről és a kapcsolódó teendőkről.  A felsőbb évfolyamos hallgatóknak beiratkozni már nem kell, nekik csak a tanévnaptárban meghatározott időszakban – augusztus 27-től szeptember 2-ig – be kell jelentkezniük a következő félévre. A beiratkozás pontos idejéről (nap, óra) mindenki a Tanévkezdési tájékoztatóban talál információt. Beiratkozásra az I. évfolyam teljes idejű képzéseinek esetén augusztus 29-30-án, részidősöknek augusztus 30-tól szeptember 2-ig lesz lehetőség.

RS20844_KA-20140717-IMG_6779-hallgato-scrA Fogorvostudományi Kar elsőéves hallgatóinak a felvételről szóló kiértesítő borítékban szereplő dokumentumokat kitöltve, lezárt, névvel ellátott borítékokban kell leadniuk, illetve szükségük lesz személyi igazolványukra és lakcímkártyájukra. Az indexeket szintén a helyszínen osztják ki és itt lehet őket kitölteni, augusztus 29-én. A felsőbb éves hallgatók regisztrációs hete augusztus 29. és szeptember 2. között zajlik.

A Gyógyszerésztudományi Kar Dékáni Hivatala minden egyes felvételt nyert hallgatót postai úton küldött levélben tájékoztatott a felvételivel, beiratkozással és évkezdéssel kapcsolatos információkról. A beiratkozásra szeptember 1-jén kerül sor a Hőgyes Tömb tantermében. A beiratkozáson – a terem korlátozott kapacitása miatt – kizárólag az I. évfolyamra felvételt nyert hallgatók vehetnek részt.

A beiratkozáshoz, illetve tárgyfelvételhez szükséges tudnivalókról további információk a Neptun rendszerben érhetők el. A tanév pontos rendje karok szerint lebontva ide kattintva olvasható.

Keresztes Eszter
Fotók: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.