Dr. Mandl József a Farkasréti Temetőben elhangzott búcsúztatójának szerkesztett változata:
Kéri György kutatóprofesszor (1950-2016)
Keserves feladat pályatársat búcsúztatni. Tudományos diákkörösként ő is, én is Tóth Miklós laboratóriumában váltottuk meg a világot – ő, mint vegyész az ELTE-ről, én mint medikus. 1973-ban végeztünk és vett fel mindkettőnket Antoni Ferenc az akkori I.sz. Kémiai Biokémiai Intézetbe. A Magyar Tudományos Akadémia intézeti, peptidkémiai munkacsoportja is 1973-ban alakult meg Teplán István vezetésével. Ambiciózus, tehetséges emberek kerültek ott egymás mellé, köztük Kéri György. Érdeklődése kezdetektől fogva elsősorban nem a klasszikus, kémiai kérdésfelvetések felé irányult. Egész tudományos pályafutásában sikeresen ötvözte a kémiai világképet a sejtbiológiai, ezen belül is a jelátviteli érdeklődéssel és vált kiemelkedően sikeressé. Már a hetvenes, nyolcvanas években is mai szóval transzlációs kutatónak lehetett nevezni, mert mindig a gyakorlati érdeklődés jellemezte. A több mint 100 benyújtott szabadalma mindezt pontosan jelzi. Az élettudományok területén az ipari óriások körül megjelenő, különböző típusú, kis start up cégek a fejlett világban a fejlődés motorjai, kivéve sajnos hazánkat. Kivételes szervezői készségével, és kapcsolatteremtési képességeivel azonban létre tudott itt is hozni egy sikeres, kis-közép vállalkozást komoly, nemzetközi kapcsolatrendszerrel és beágyazottsággal, amely egy minőségileg más tudományos tevékenységet tett lehetővé. A nevéhez köthető klinikai kipróbálás alatt álló gyógyszerjelöltek, komoly nemzetközi sikerek, a Gábor Dénes díj ezt méltó módon mutatják.
Komplex személyiség kellett mindehhez, aminek alapja az új iránti fogékonyság, egy nagyon pozitív szemlélet és világlátás volt. Fantázia, vízió, lendület és mindenek előtt belső derű, hit jellemezte. „…halála után gyűrt papiros kerül elő, azon pedig – mint halálon túli üzenet, parainesis, intés, bátorítás, buzdítás -, ez olvasható: Örülni.” – írja Esterházy Péter az Egyszerű történet, vessző, száz oldal – kardozós változatban. Tudott örülni a sikereknek, ennek birtokában akart és küzdött. A kutatói pálya „kardozós változat”. A megmérettetés állandó kényszer, ahol sikerek és kudarcok váltják egymást. Ennek a pályának a konfliktus a velejárója. Kéri György a konfliktusokat jól kezelte, úgy, hogy ismét Esterházy Pétert idézzem: „ …az életemhez tartozik és ha az életemhez tartozik, akkor ehhez viszonyt kell létesíteni.” Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: jóindulat. Ez konfliktus, nehézség, ellenérdekeltség esetén is így volt. Mindig megérteni akarta a problémákat és annak alapján megoldani és nem azonnal az ellent gyengítő lépéseken törte a fejét. Sokszor közelről láthattam, hogyan állt hozzá helyzetekhez, amiket időnként együtt kellett megoldanunk, vagy kezelnünk. Ez nagyon ritka és szép tulajdonság. Ebből is fakadóan közösségteremtő ereje és képessége volt. Rengeteg fiatal vette körül, nagyon sok PhD hallgató. Az akadémiai munkacsoport, amelynek idővel vezetője lett kedvezett a fiataloknak. Nagy általánosságban is elmondható, hogy népszerű, közkedvelt emberré vált, aki sok emberen próbált meg segíteni, aki gondoskodott a bajba kerülőkről is – barátságból, emberségből, és nem számításból. Az ilyen emberek gyakran esnek abba a hibába, hogy nem tudnak törődni a közvetlenül körülöttük levőkkel. Ő azonban azok közé az érzékeny emberek közé tartozott, aki sok mindent észrevett emberek viselkedésében, gesztusaiban, és ezt gyakran meg is örökítette. A kémikusban megbújt egy bölcsész.
Az igazi súlyos konfliktus, amelyet kezelnie kellett élete végén jött el. Emelt fővel, higgadtan, méltósággal viselt végig súlyos szenvedésekkel teli éveket. Magába zárta az akarattal és megpróbáltatásokkal teli fájdalmas kísérleteket, hogy ellen álljon a végzetnek. Küzdött és tervezett, nem adta fel, és élete végéig, az utolsó pillanatokig dolgozott és gondolkozott. Az idő előtti halál olyan fogalom, amivel nem lehet mit kezdeni. A halál többnyire idő előtti, és Kéri György elmenetele különösen és fájdalmasan az. A világhírű tudós, George Klein, akinek egyszer éppen Ő mutatott be, megírta: „az idő korlátozottságának tudata tartalmasabbá teszi az életet. A triviális dolgok elvesztik jelentőségüket, csak a lényegesek maradnak meg.” Úgy ment el, hogy tele volt tervekkel és vágyakkal, ennek ellenére mégis kerek, teljes életet élt. Ezt elsősorban nem az életében megkapott kiemelkedő társadalmi megbecsülések, többek között a Széchenyi díj, hanem maga az életmű, az alkotások sora, a teljesítmény fémjelzi.
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
