A rendszerváltáskor született gyerekek és szüleik biztonságérzetét vizsgálták a Semmelweis Egyetem munkatársai az ELTE szociológusaival közösen. A kutatók Budapest agglomerációjában a szociológia különböző eszközeivel igyekeztek feltárni és elemezni a rendszerváltáskor született gyerekek és családjaik huszonöt évnyi történetét. A vizsgálat eredményeit A rendszerváltás családtörténetei – Huszonöt év Budapest árnyékában c. kötet összegzi, melynek szerzői dr. Pethesné Dávid Beáta, az EKK Mentálhigiéné Intézetének igazgatója, Bóné Veronika, a Mentálhigiéné Intézet tanársegédje, Hegedűs Réka, a Mentálhigiéné Intézet munkatársa, dr. Barna Ildikó, az ELTE TáTK tanszékvezetője és dr. Izsák Éva, az ELTE egyetemi docense.
A kutatás előzményei dr. Losonczi Ágnes, az MTA kutatójának nevéhez fűződnek – idézte fel dr. Pethesné Dávid Beáta. A szociológus védőnők bevonásával 1989-ben nyolc, Budapest déli agglomerációjához tartozó településen kereste fel az első gyermeküket váró kismamákat. A vizsgált településeken magas volt a koraszülés és a veszélyeztetett csecsemők aránya, ezért a kérdések arra irányultak, hogyan készülnek a gyermekáldásra a fiatalok, illetve terveznek-e még gyereket. 1990-ben ismét felkeresték őket, hogy beszéljenek a szülésélményeikről. Bár a tervek szerint felnőttkorig tartott volna a követés, finanszírozás hiányában leállt a kutatás, a tapasztalatokból akkor két tanulmánykötet született.
Dr. Pethesné Dávid Beáta elmondta, 2010-ben figyelt fel a témára, ami személyesen is érdekes volt számára, mivel lánygyermeke szintén 1990-ben született. A 2012-ben, OTKA pályázati támogatással indult szociológiai kutatáshoz 116 családot kerestek fel a korábban megkérdezettek közül. A felmérés 110 anya, 84 apa és 67 gyermek megkérdezésével történt.
A kutatók a három eltérő időpontban készült kérdőívek összegzéséhez mintaéletutakat állítottak össze, amelyek a családok történeteit írják le – számolt be az intézetigazgató. Az életútinterjúkból biztonságdimenziókat kódoltak vissza mindhárom időpontban, hét dimenzió mentén: munka, otthon, párkapcsolat, család, barátok, lelki egészség, jövőbe vetett hit.
A konklúziók közül érdemes kiemelni, hogy a „rendszerváltás gyermekeinek” zöme a családi otthonban lakik, sokan továbbtanulnak, van társuk, de nem házasok, terveznek gyerekeket, de még nem tudják, mikor – mondja dr. Pethesné Dávid Beáta. Mivel a különélést, önálló életet tekintjük biztonságnak, a fiatalok a legkevésbé az otthon szempontjából vannak biztonságban: minél jobban érzi magát valaki a szülei otthonában, annál kisebb esély van rá, hogy önálló párkapcsolata legyen.
A kérdőívekből és az interjúk alatti visszaemlékezésekből az is kiderült, hogy a szülő-gyerek kapcsolatok ezeknél a családoknál sokkal erősebbek, mint a vizsgált szülők és saját szüleik esetében volt, ezért a gyerekek nehezebben szakadnak ki a megszokott környezetükből, bizonytalanul állnak az önálló élet elkezdéséhez. Tervezik, hogy előbb-utóbb elköltöznek a szülői házból, de a családjuk sem igazán ösztönzi őket erre. Vagyis az önálló, független élet elindulásának kezdete a szülők attitűdjétől is függ – hívta fel a figyelmet az intézetigazgató.
Az, hogy a megkérdezett „gyerekek”, akik mostanra a húszas éveik közepén járnak 5%-ban egyáltalán nem szeretnének gyereket, illetve csak későbbre tervezik az első gyermek vállalását, szintén a biztonságérzettel függ össze, azonban további kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy kiderüljön, pontosan melyek azok a tényezők, amelyek ezt a döntést befolyásolják – tette hozzá dr. Pethesné Dávid Beáta, előrevetítve a kutatás egy lehetséges folytatását.
Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
