RS49627_BI_20160624_0450-scrMintegy 200 előadás hangzott el az EOK-ban a Magyar Radiológusok Társasága (MRT) XXVIII. kongresszusán. Az Elméleti Orvostudományi Központban megrendezett háromnapos eseményre 430 résztvevő érkezett az ország minden részéből. A radiológia szinte minden területét érintette a kongresszus, de a kiemelt témák közé tartozott a sürgősségi orvostan, a minőségbiztosítás és a modern MR technikák – mondta el dr. Bérczi Viktor, az MRT és az MRT XXVIII. Kongresszusának elnöke, a Radiológiai és Onkoterápiás Klinika igazgatója.

A háromnapos kongresszust dr. Bánhidy Ferenc általános rektorhelyettes nyitotta meg, ezt követően átadták a társaság díjait, majd megemlékeztek dr. Alexander Béla munkásságáról halálának 100. évfordulója kapcsán. Dr. Alexander Béla az akkori budapesti orvosi karon létrehozott első központi röntgen laboratórium vezetője volt, neki köszönhető, hogy a radiológiai külön diszciplínaként kapott helyt az egyetemen.

RS49648_BI_20160624_0536-scrAz MRT a megnyitó ünnepséget követően tartotta avezetőségválasztó közgyűlését. A Semmelweis Egyetem radiológusai ismét vezetőségi taggá  választották dr. Bánsághi Zoltánt (Radiológiai és Onkoterápiás Klinika), Doros Attilát (Transzplantációs és Sebészeti Klinika), az Ifjúsági Bizottságba került dr. Tárnoki Ádám és dr.Tárnoki Dávid (Radiológiai és Onkoterápiás Klinika), illetve ismét dr. Bérczi Viktort lett a társaság elnöke.  

A tudományos program részeként – a poszterszekcióval együtt – több mint 200 előadást hallgathattak meg a résztvevők, a programra 19 neves külföldi előadó is érkezett. Dr. Bérczi Viktor kiemelte, hogy a szokásos „Párbeszéd program” részeként minden eddiginél több szekcióban hangzottak el a klinikusok és a radiológusok közti párbeszédet segítő szimpóziumok. Ezek érintették a musculoskeletalis radiológia, a stroke, a sürgősségi ellátás és a nőgyógyászat témakörét, valamint a pulmonális, urogenitalis és máj diagnosztikát, illetve intervenciós radiológiai terápiás beavatkozásokat

RS49625_BI_20160624_0434-scrHangsúlyozta: a mindennapi betegellátásban nagyon lényeges, hogy jó kapcsolat és kommunikáció legyen a radiológus és a klinikus között, ezt segítik elő ezek a szimpóziumok. Fontos például, hogy a radiológus tudja, mire kíváncsi a klinikus, ha ugyanis ismeri a pontos klinikai kérdést, arra is javaslatot tud tenni, hogy mi a megfelelő képalkotó eszköz annak megválaszolására.

Szintén a párbeszéd jegyében tartott közös szimpóziumot az MRT a Magyar Orvostudományi Nukleáris Társasággal és a Magyar Sürgősségi Orvostani Társasággal.

RS49634_BI_20160624_0478-scrA külföldi előadások közül dr. Bérczi Viktor kiemelte a Nagy-Britanniából, Sheffieldből érkezett Trevor Cleveland előadását, aki a a radioembolizációról beszélt, mely egy májdaganat kezelésére alkalmas új, nemzetközi szinten már használt, igen költséges eljárás. Ennek során a radiológus – a nukleáris medicina szakemberrel közösen megtervezve és kivitelezve – kisméretű (40-60 µm) szemcséket fecskendez be, melyek sugárforrásként is szolgálnak, és néhány milliméteres körzetben pusztítják csak el a sejteket.

RS49623_BI_20160624_0420-scrJelen volt a konferencián többek között Paul M. Parizel, az Európai Radiológus Társaság elnöke, aki a radiológiában bekövetkező paradigmaváltásról beszélt. Első alkalommal látogatott hazánkba a kongresszus kapcsán az Angol Radiológusok Társasága 5 fős küldöttsége, akik a vékonybél, máj, emlő, nőgyógyászati és rectalis daganatok terén alkalmazott legmodernebb MR technikákról tartottak előadást.

Az esemény fővédnökei dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár és dr. Szél Ágoston rektor voltak.

Dobozi Pálma

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.