Hamburgi hivatalos útja keretében a Semmelweis Egyetem kihelyezett kampuszára, az Asklepios Campus Hamburgra is ellátogatott dr. Györkös Péter, Magyarország berlini nagykövete. A találkozón a házigazdák a legmagasabb szinten vettek részt, jelen volt többek között dr. Thomas Wolfram, az Asklepios Klinikák Konszern frissen kinevezett ügyvezető igazgatója, dr. Christoph Jermann, az Asklepios Campus Hamburg ügyvezető igazgatója és dr. Karl-J. Oldhafer, az intézet dékáni biztosa.

Besuch_Ung.Botschafter (17 von 43)_2 KDr. Györkös Péter elmondta: Magyarország és a berlini magyar nagykövetség is támogatja ezt a példaértékű német-magyar együttműködést az orvosképzés területén. Mint fogalmazott, az elmúlt nyolc év bebizonyította, hogy jól működik a Semmelweis Egyetem egyedülálló képzési modellje, hiszen idén már az ötödik évfolyam veheti át munkájának jól megérdemelt gyümölcsét. A tavaly novemberben kinevezett nagykövet szólt arról is, hogy szívesen folytatja azt a hagyományt, miszerint az ünnepélyes diplomaátadónak júliusban a berlini Magyar Nagykövetség ad otthont.

Dr. Thomas Wolfram, az Asklepios Klinikák Konszern új ügyvezető igazgatója, a hamburgi Asklepios Klinikák vezetőségének szóvivője a találkozón méltatta a Semmelweis Egyetemmel életre hívott közös kezdeményezést. Kiemelte, hogy mindkét fél rendkívül fontosnak tartja a minőséget és az innovációt, amit a közös képzés is kiválóan képvisel, és elhivatottak a folytatás mellett. Megjegyezte, hogy az elmúlt évben a Német Tudományos Tanács is pozitív értékelést adott ki az együttműködésről.  

Besuch_Ung.Botschafter (31 von 43)_1 KA két országot összekötő projekt keretében a Semmelweis Egyetem és a német magánvállalkozás közös felsőfokú képzést valósít meg, ami máig egyedülálló vívmánynak számít Európában.  Az Asklepios Campus Hamburgban a Semmelweis Egyetem és az Asklepios Klinikacsoport együttműködése értelmében a Semmelweis Egyetem német nyelvű általános orvosi képzésében részesülő hallgatók lehetőséget kapnak, hogy az elméleti képzés után az oktatás klinikai részét Hamburgban végezzék el.

Besuch_Ung.Botschafter (22 von 43) KJelenleg 180 hallgató tanul a Semmelweis Egyetem hamburgi kampuszán. Klinikai képzésük négy évében a hét hamburgi Asklepios Klinikáról mintegy 350 orvos veszi ki a részét az oktatásból – közülük 50 professzor. A képzés szigorúan a Semmelweis Egyetem tanrendje alapján történik. Tanulmányaik befejezésekor a hallgatók Magyarországon akkreditált orvosi diplomát kapnak kézhez, amelyet Németországban és Európa-szerte is elismernek.

Az Asklepios Klinikákat harminc éve családi vállalkozásként alapították, hamburgi székhellyel, amely mára Németország három legnagyobb magánkórház hálózatának egyike. Németország területén 150 létesítménnyel és 46 000 dolgozóval rendelkezik, akik évente 2,3 millió beteget látnak el.

Wild Marica, Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: Asklepios Campus Hamburg

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.