RS46938_KA-20160309-IMG_7376-scrHaydn A patikus című vígoperáját adta elő az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán az Óbudai Danubia Zenekar. A koncerten a klinikán gyógyuló gyerekek vettek részt.

Az intézmény számára fontos, hogy ne csak a gyermekek testi egészségéről gondoskodjanak. Gyógyulásukhoz elengedhetetlen, hogy lelki szempontból is megtegyenek mindent a rendelkezésükre álló eszközökkel. Arra is törekednek, hogy a hagyományokat ápolva minél gyermekbarátabbá váljon a klinika – olvasható az esemény kapcsán kiadott sajtóközleményben.

A koncerten közreműködött Wágner Adrienn, Heiter Melinda, Honinger László és Rozsos István. Az előadás a zenekar ifjúsági sorozatának első része volt. Hámori Máté, a zenekar művészeti vezetője úgy fogalmazott, előadóművészként fontosnak tartják, hogy a beteg gyermekekhez is elvigyék a koncertélményt.

PP

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Galéria

9kép

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.