Átadták az alapításának huszadik évfordulóját ünneplő Egészségügyi Menedzserképző Központban a 2013-ban indult egészségügyi menedzser mesterképzés diplomáit. Az ünnepségen 39-en vehették át az oklevelet.

RS39214_1-scrDr. Szócska Miklós, az Egészségügyi Menedzserképző Központ igazgatója elmondta, az idén 20 éves központban ezt az évet a megújulásra használták. Kiemelte, rengeteg energiát fordítottak arra, hogy újragondolják a képzést, és ebben a hallgatói visszajelzések is nagy segítséget nyújtottak. Hangsúlyozta, az EMK legnagyobb erőssége a hallgatói közösség. Mint mondta, a hallgatók a képzés során egy érdekes utazáson vesznek részt, megtanulnak más szemmel nézni az egészségügyi rendszerre és egy sajátos szemléletmódot sajátíthatnak el.

Dr. Bakacsi Gyula, az MSc program vezetője  Szilágyi György humorista Hanyas vagy? című előadásának a diplomaosztóra aktualizált változatát adta elő MSc ’13 címmel, felidézve a közös élményeket.

RS39227_21-scrDr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes köszöntőjében elmondta, az Egészségügyi Menedzserképző Központ egy országosan egyedülálló egészségpolitikai szakmai műhely, és most ennek a közösségnek a tagjai lettek azok, akik átvehetik a diplomájukat. Felidézte, hogy ő maga 2005-től volt az EMK hallgatója, és kiemelte: az elsajátítandó tényanyag mellett a szemléletmód formálása is hangsúlyos a képzés során. Mint fogalmazott, a központ immár nagykorúvá vált, a Semmelweis Egyetem pedig számít az EMK által felhalmozott tudásra.

RS39254_46-scrA diplomák ünnepélyes átadása után a frissen végzettek nevében dr. Fügedi Gergely szólt. Mint fogalmazott, hálásan búcsúznak az EMK-tól, mert a tanáraik nemcsak a tudományokban kalauzolták a hallgatókat, de összekötő kapcsokat, „hidakat” is kaptak tőlük más szakmák, más tudományterületek, más intézmények felé. Az MSc program több volt, mint egy teljesítendő képzés – fogalmazott.

Pogrányi Péter

Fotó: Berecz Valter

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.