Az egészségügyi emberi erőforrással kapcsolatos adatokról, információkról tartottak szakmai képzést az Egészségügyi Közszolgálati Kar Egészségügyi Menedzserképző Központjában. A programot az EMK és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös projektje keretében szervezték.

RS37536_KA-20151020-IMG_7249-scrA rendezvényt dr. Eke Edit, az EMK WHO-val való együttműködési programok összefogásáért felelős munkatársa nyitotta meg. Hangsúlyozta: hosszú távon az a cél, hogy egészségügyi munkaerővel kapcsolatos adatok és információk elérhetősége, minősége egyre jobb legyen, de legalább ilyen fontos, hogy szakmai műhelyt biztosítson az EMK az érdekeltek részére, s szerepet vállaljon egy szakmai közösség létrehozásában.

Dr. Pusztai Zsófia, a WHO magyarországi irodájának vezetője köszöntőjében kitért arra, hogy a humánerőforrással összefüggő kérdésekkel kapcsolatban 2011 óta működik együtt a WHO és az EMK, mely mind uniós, mind WHO-s szinten erőteljesen jelen van a szakterületet érintő kérdésekben, globális folyamatokban.

RS37525_KA-20151020-IMG_7302-scrA nyitó előadást dr. Szócska Miklós, az EMK igazgatója tartotta, aki kiemelte: minden humánerőforrás-helyzetet vizsgáló program végső soron a betegért van. Bejelentette, hogy az EMK hamarosan ún. „WHO Collaborating Centre” lesz az egészségügyi humánerőforrás fejlesztés területén, ami az elmúlt időszak munkájának eredménye. Ez azt jelenti, hogy a WHO hivatalos együttműködő partnereként számít e témában az EMK aktív szakmai közreműködésére, és a WHO vonatkozó programjainak képviseletére és támogatására. Kiemelte, hogy egészségügyi emberi erőforrás adatok területén az EMK számos hazai és nemzetközi projektben vett már részt, és egyik fő célja, hogy a régióval kapcsolatos adatokat ez a központ gondozza stratégiai szempontból.

Az EMK és a WHO közötti jelenlegi kétoldalú együttműködési projektnek két fő része van. Találkozási lehetőséget, szakmai diszkussziót és képzést biztosít az egészségügyi humánerőforrással összefüggő adatokkal és információkkal kapcsolatban a hazai szereplőknek. Emellett a program részeként egy egészségügyi emberi erőforrás projektekkel és információkkal foglalkozó weboldal szakmai koncepciójának kidolgozása és tartalomfejlesztése is folyik.

A mostani képzés célja információ és tapasztalatátadás volt a HRH (Human Resources for Health, egészségügyi humánerőforrás) területéhez kapcsolódó WHO-s és egyéb nemzetközi, valamint hazai projektekről, aktivitásokról és irányokról. Az esemény kiemelten foglalkozott néhány hazai és nemzetközi HRH projekttel, és fontos szerepet kapott a nap programjában az elérhető információk és eredmények bemutatása és bekötése a hazai gyakorlatba. A kiemelt projektek mindegyikében részt vettek, illetve vesznek az EMK képzésen előadó szakértői és HRH munkacsoportja.

RS37529_KA-20151020-IMG_7277-scr (1)A HRH terület, benne az alapvető szerepű és jelentőségű minőségi HRH adatgyűjtés, kulcsszerepénél fogva világszerte prioritás az egészségügyben, mind a kutatás, mind az egészségpolitika területén. Jelentőségét a WHO 2006-ban publikált anyaga (Working together for health) egyértelműen megmutatta, azóta számos vizsgálat, kutatás, projekt született nemcsak a WHO, hanem egyéb szervezetek égisze alatt is. A jelenleg zajló, eddigi legnagyobb költségvetésű európai uniós Közös Együttműködési Projektnek (Joint Action on HWF Planning and Forecasting) is az egészségügyi munkaerő tervezés és előrejelzés a központi témája.

A program és az előadások, kapcsolódó hasznos HRH információkkal és anyagokkal, köztük a Prometheus és a HRH tervezéssel és előrejelzéssel foglalkozó futó EU Joint Action anyagaival együtt az intézet honlapján elérhetőek.

DP
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.