Történelmi események, a szabadság és az éjszaka rajzolódik ki különféle geometrikus formák, hálózatok mögött, de végtelennek tűnő labirintusok is láthatók Kováts Albert Munkácsy-díjas festőművész kiállításán a Semmelweis Szalonban. A megnyitón dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes hangsúlyozta: a művész felelős a társadalom állapotáért, alkotásain keresztül meg kell ugyanis nyilvánulnia bizonyos kulturális, emberi kérdésekben.
Amikor a Semmelweis Szalont, az egyetem egykori könyvtárát pár évvel ezelőtt átalakították, ez a hely arra lett predesztinálva, hogy itt a tudományos előadások mellett a művészet, a kultúra és a tudomány találkozhasson – fogalmazott a rektorhelyettes. Kováts Albertet bemutatva ismertette, hogy az 1936-ban született festőművészt 56-os szerepvállalásáért elítélték, majd a művészetet szabadiskolákban tanulta. Alkotásairól azt mondta: a fekete-fehér színek túlsúlya, a sűrűn megjelenő vonalak és rácsok a börtön képzetét is kelthetik.
A kiállító alkotóval Alföldi László festőművész beszélgetett. Egyik első kérdésére válaszolva kiderült: Kováts Albert meggyőződése szerint manapság már nem lehet sok mindent kifejezni egy-egy művel, a kortárs alkotók, így ő is ezért inkább sorozatokban gondolkodik. Mindig is úgy érezte, művei összefüggő láncolatot képeznek, ez adja kiállításainak értelmét is, ahol a képek együttese egyetlen egészként jelenik meg – idézte fel.
Pályája elején Übü király története volt rá nagy hatással, mert annak abszurd humora már akkor közel állt hozzá. Ez a történet burjánzott benne tovább, majd kollázsok formájában realizálódott – emlékezett vissza. Hozzátette: a kollázs mindig is foglalkoztatta, de eleinte nehezen találta meg saját „kollázs nyelvét”. Az 1980-as évekre végül „összeállt benne néhány dolog” és akkor készítette el első ilyen sorozatát, ezeket tartja első igazán komoly munkáinak is. „A kollázs elemeknek nem kell összefüggő felületet képezniük. Ha ugyanis megfelelő színű hátteret választok és azt finom vonalhálóval kombinálom, akkor érdekes új képtípust tudok létrehozni” – ismertette.
A kollázs-korszak után az 1990-es években labirintusokat kezdett festeni, aminek szintén irodalmi gyökere volt, ezeket a képeket ugyanis Paolo Santarcangeli Labirintusok könyve című műve ihlette. „Az életút szimbólumaként megjelenő labirintusnak számos más jelentése is van, a motívum pedig képileg jól hasznosítható, ezért tértem át ezekre. Igaz, megpróbáltatások elé állítja a nézőt, de végigjárhatók és meg lehet szabadulni tőlük” – vélekedett, hozzátéve, hogy a labirintusok nem mindig csupán geometriai formákat ábrázolnak, azok különféle alakokat is felvehetnek. „Mivel a művészet létezéséből adódóan optimista, labirintusaimból rendszerint van kifelé vezető út” – fogalmazott.
Az útvesztőket továbbfejlesztve kezdett el később hálózatok ábrázolásával foglalkozni, azoknak ugyanis, mint mondja, végtelen lehetőségük van és akármeddig fejleszthetők. Kihívásnak tartja mindig más, új hálózat létrehozását, és mivel szerinte a végtelen hálózat sokszor unalmas, ezeket geometrikus formákkal kombinálja.
A címadással kapcsolatban elmondta: „amikor előre tudom, mire törekszem, akkor a kép gondolatával együtt már maga a cím is megszületik. Ha azonban a kép munka közben, előre nem látható módon keletkezik, a címet utólag keresem hozzá. Ez nem mindig egyszerű feladat, van, hogy a barátaimat kérem meg a feladatra.”
Kováts Albert bevallása szerint művészet iránti rajongását édesanyjának köszönheti, mára pedig nem tudná elképzelni az életét enélkül.
A rendezvényen Gábor-Nagy Nóra zongoraművész zenélt.
A kiállítás – előzetes bejelentkezés után – október 16-ig látogatható. (Kapcsolattartó: Mézes Dorottya, 06/20 825 8396)
Nemes-Mozer Mária, Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
