Egy jogász akkor végzi jól a munkáját, ha a jogszabályi keretek közt rugalmas tud lenni, és erre itt az egyetemen igazán szükség van – vélekedett dr. Stefka Nóra. A jogi és igazgatási főigazgató szerint mindkét területen még több évnyi feladat és munka van az intézményben, de lépésről-lépésre kell haladni ezek megvalósításában.

Dr. Stefka Nóra számára nem volt ismeretlen a Semmelweis Egyetem, hiszen 2004-től hét éven át a Menedzserképző Központban dolgozott, majd a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet általános főigazgató helyetteseként is folyamatos kapcsolata volt az intézménnyel. Nem idegen helyre jöttem, sok személyes kapcsolatom alakult ki az egyetemen az elmúlt években – mondta.

RS33317_KA-20150714-IMG_2829-stefka-nora-scrA Jogi és Igazgatási Főigazgatóság két jelentős területet, a Jogi Igazgatóságot és az Igazgatási Igazgatóságot egyesíti magában – ismertette.

A Jogi Igazgatóság létrejöttét megelőzően a főigazgatót – bár ismerte az intézményt – meglepte, hogy korábban nem volt az egyetemen központi, önálló szervezeti egységként megjelenő jogi szolgáltatás. A volt Rektori Hivatalban működött ugyan jogi osztály, de a jelenleginél sokkal szűkebb feladatkörrel és kapacitással. Szavai szerint nagyon sok terület esetében fel sem merült, hogy szükség lehet jogi segítségnyújtásra, és így nem is kapták meg ezt a lehetőséget az érintettek. Dr. Stefka Nóra elengedhetetlennek tartja, hogy központi jogi szolgáltatás működjön egy ekkora szervezet esetében, amit az elmúlt időszak vissza is igazolt számára. „Százával jönnek a kérések egészen széles körben: az egyesület alapításától kezdve egészen odáig, hogy mit kell tenni, ha valaki más taj kártyájával akar orvosi ellátást kapni.  Annyira széles spektrumú a jogi segítségnyújtás, hogy nehéz lenne tételesen felsorolni” – fogalmazott.

Kiemelte: ez egy funkcionális, segítő terület, amelyhez bárki fordulhat az egyetemről. Jelenleg leggyakrabban szerződéskötéseknél, gazdasági társaságokkal való ügyintézésekben, hatósági eljárásokban, ingatlanokkal kapcsolatos és hagyatéki ügyekben kérnek segítséget a főigazgatóságtól a szervezeti egységek. Sok esetben olyan folyamatban lévő ügyekről van szó, melyek előzményeinek gyors megismerése és átlátása is hatalmas feladatot ró a létrejövő új főigazgatóság kollégáira – mondta dr. Stefka Nóra.

A régebbi feladatok mellett, mint pl. az oktatáshoz kapcsolódó jogi terület ismerete és kiszolgálása, jelentős szerepet kap a Jogi Igazgatóság hatás- és feladatkörében a közreműködés az egyetemi működés és működtetés kodifikációs hátterének a biztosításában. A főigazgató a feladatok közt említette, hogy az egyetemnek friss és aktualizált szabályzattára legyen. Megjegyezte ugyanakkor: a szabályzatoknál az is fontos szempont, hogy tartalmilag is jók és legfőképpen betarthatók legyenek. A célok közé tartozik, hogy az egyetem minden szervezeti egysége és munkatársa igénybe vehessen egy központi, mindenki által ismert és elérhető jogi segítségnyújtást, így a klinikák is kapjanak jogi segítséget a betegellátó munkájukhoz.

RS33320_KA-20150714-IMG_2805-stefka-nora-scrA jogi feladatok közül a főigazgató mindezek mellett kiemelte a szerződések megkötésének gyakorlatához kapcsolódó munkájukat. Tájékoztatása szerint szeptemberre elkészítik azt az egységes szerződéskötési eljárásrendet, mely segítségével minden szervezeti egység pontosan tisztában lesz a szerződések megkötésének folyamatával.

Dr. Stefka Nóra szavai szerint a jogi területtől nem félni kell, hanem a védelmet és a segítségnyújtást látni benne.  „Ha valaki esetleg úgy látja, hogy kekeckedünk egy szerződésnél, akkor azt azért tesszük, hogy évekkel később ne legyen belőle probléma” – fogalmazott.

Ezzel összefüggésben, közölte azt is a főigazgató, hogy az Igazgatási Igazgatósággal együttműködve a jogi terület egy egységes szerződéstár kialakításán dolgozik, mely a jövőben visszakereshetővé teszi majd az összes megállapodást, mellyel könnyen átláthatóvá válik azok hatálya és aktualitása.

Kitért arra is: amikor a főigazgatóság megkezdte a működését, az egyetemnek rengeteg ügyvédi szerződése volt, de mivel ezeket nem központilag kezelték és nem volt felettük kontroll, gyakran párhuzamosságok jellemezték a munkát. A központosításnak az egyik eredménye az is lesz, hogy az egyetem elleni eljárások száma jelentősen csökkeni fog majd, hiszen közbe tudunk avatkozni, megoldást tudunk keresni a felmerülő problémákra, a gyökerénél tudjuk a problémát kezelni, mielőtt az ügyek bírósági szakaszba jutnának – jelezte a főigazgató.

A napi működéssel összefüggésében fontosnak tartotta megemlíteni: a főigazgatóság reakcióideje viszonylag gyors ahhoz képest, hogy a feladatokhoz mérten egyelőre kevesen dolgoznak ott. Minden hozzájuk fordulónak a lehető leggyorsabban próbálnak válaszolni és a problémára megoldást találni. Fontos, hogy olyan központi jogi szolgáltatást tudjunk működtetni, ami a közeljövőben az egész egyetemet ki tudja szolgálni – hangoztatta. Dr. Stefka Nóra úgy látja: egy jogász akkor végzi jól a munkáját, ha a jogszabályi keretek közt rugalmas tud lenni, és erre itt az egyetemen igazán szükség van.

RS33311_KA-20150714-IMG_2895-stefka-nora-scrA főigazgatóság másik területéhez, az Igazgatási Igazgatósághoz kapcsolódó munkáról elmondta: legfontosabb feladat és kihívás, hogy az egyetemen mielőbb kialakuljon egy egységes elektronikus iratkezelési rendszer. Ennek létrehozása – igazodva az információs társadalom által elvárt követelményekhez –  mindenképpen elvárható szerinte egy ekkora intézménytől.  Emlékeztetett arra, hogy az egyetem használja ugyan a Poszeidon rendszert, de ez nemcsak iktatásra alkalmas, hanem ennél sokkal több alkalmazása is igénybe vehető. Alkalmas például arra, hogy egy adott ügy teljes folyamata nyomonkövethető legyen benne: ki kezdeményezte, melyik ügyintéző foglalkozik vele, ki-milyen véleményt írt hozzá, majd az aláírás után a rendszer el is tárolja az aláírt dokumentumot.

Mint mondta, ez egy hatalmas munka, évek kellenek hozzá. Az Igazgatási Igazgatóság kollégái jelenleg felmérik, hogy milyen lépésekben lehet ezt megvalósítani, és milyen erőforrások szükségesek hozzá.

Dr. Stefka Nóra kiemelte: minden kitűzött cél és feladat kizárólag akkor valósulhat meg, ha az egyetem szervezeti egységei ebben együtt- és közreműködnek.

Tóth-Szabó Szilvia

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.