Balogh Gyula festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás márciusban a Semmelweis Szalonban. Az ünnepélyes megnyitón az alkotóval Salamon György festőművész beszélgetett, az est zenei hangulatáról Vida Mónika zongoraművész gondoskodott.
A rendezvényt dr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettes nyitotta meg, aki rövid bevezetőjében úgy fogalmazott: a Semmelweis Szalonban látható képek alapján Balogh Gyula művészetét – az évtizedekig elvárt szocialista realizmus kategóriája helyett, de arra rímelve – szociális realizmusként lehetne jellemezni. Ezt igazolja, hogy a beszélgetés egyik központi motívuma a művész valósághoz való viszonya, a valóság ábrázolása volt.
Salamon György röviden úgy jellemezte Balogh Gyula művészetét, hogy az elmúlás hangulata lengi be, témaválasztása az elmúlással és a földi élet végességével rokonítható. „Ezek a képek költőiségükkel hatnak elsősorban” – fogalmazott. Összegzését kérdéssé formálta: Az emberi élet szomorú végkifejlete, az elmúlás témája nem hat-e bénítóan a művészetére? Nem sugallja azt, hogy hiábavaló ez a tevékenység?
Balogh Gyula elmondta, bár látszólag valóban az elmúlásról szólnak a képei, valójában ott munkál mögöttük egyfajta optimista szemlélet is. Az önkifejezés belső késztetésére is felhívta a figyelmet, ami minden művésznél jelen van. A festőt érzékszervei arra vezetik, hogy a festészeten keresztül kezdjen beszélni, és valószínűleg árnyaltabban és lényeglátóbban tudja így kifejezni magát, mint szóban – mondta el. „A művész reagál a környezete eseményeire, mint mindenki. Az egyikből fecsegés lesz, más talán képes arra, hogy összevonja a dolgokat, lényeglátó közlései vannak. Ez az alkotókra is igaz.” Hozzátette, ő a pontos megfogalmazást tűzi ki célul, de a vizuális műfajok ilyen értelemben átmenetinek tekinthetők. „A megfestett felület még nem egyértelmű – a nézőn keresztül nyer értelmet, az a fontos, hogy számára mi sugárzik belőle. Ahány néző, annyi tartalom tükröződik vissza egy képzőművészeti munkából” – fejtette ki. Ezzel indokolható, hogy a képzőművészeti műfajokat tartja a leggazdagabb emberi reakciónak.
Salamon György szerint a művészek ma szembemennek az általános trenddel: a mai gondolkodásmód arra predesztinálja az embereket, hogy pillanatnyi értékeket teremtsenek, a túlélés van középpontban, nem törekszenek arra a hosszú távú befektetésre, ami a művészek sajátja. A mai társadalomba beilleszkedni sokszor csak nehezen tudó művészeket időutazókhoz hasonlította, akik idegenül mozognak a számukra távolról sem ideális közegben. Többször is utalt a reneszánsz korszakra, amelynek fontos műveiben az életigenlés, pozitív hangulat, életöröm tükröződik, szemben a huszadik századi és a kortárs művészettel.
Balogh Gyula kiemelte, az évszázadok alatt sok minden megváltozott a művészetben, a reneszánsz egy művészettörténeti emlék. Az újabb korokban megkerülhetetlenné vált a kétely, a filozófiai zűrzavar, ami ugyanakkor még inkább a megoldás keresésére ösztönöz. „A huszadik századi művészek mindegyike megteremti a maga igazságát, kihirdeti, de az a kérdés, hogy ehhez van-e mások számára kapcsolódás” – fogalmazott.
Saját művészetéről azt mondta: reméli, hogy bizonyos értelemben az egy kis tükör, ami megszűri és visszatükrözi azt, ami élményként, tapasztalatként, emlékként keresztülmegy rajta. Ebben benne van a saját személye is, de tiszteletben tartja azt, amivel találkozik: amit lát, azt semmiképpen nem akarja átalakítani – egy igazi művész próbálkozik azzal, hogy mivel lesz sikeres. Őt csak az érdekli, hogy ami a papíron van, az megfelel-e a valóságnak.
A kiállítás – előzetes bejelentkezés után – 2015. április 10-ig tekinthető meg.
Kapcsolattartó: Tornyosi Nóra, 06/20 663-26-38
Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Galéria
