Több mint hatszáz hallgató verseng majd egymással a jövő évi Országos Tudományos Diákköri Konferencia orvos- egészségtudományi szekciójában, melyet nyolc év után ismét a Semmelweis Egyetem szervez. Az OTDK-n való részvétel nemcsak az előadóknak, hanem minden hallgatónak hasznos. Egyrészt lehetőséget ad belelátni számos szakterület legeredményesebb kutatásaiba, másrészt segíthet a területek közötti választásban, vagy egy kutatási téma melletti elköteleződésben is – hívja fel a figyelmet a szekció két hallgatói képviselője, Karády Júlia és Kolossváry Márton. 

„Kiváltság részt venni az OTDK-n, mert itt az ország legjobbjai mérettetnek meg, ráadásul a hallgatók számára általában mindössze egyetlen alkalommal adódik erre lehetőség az egyetemi évek alatt” – hangsúlyozzák. Itt mindenki képet kaphat arról, hol tart a tudása országos szinten, de az esemény kapcsolatépítésre is lehetőséget nyújt – teszik hozzá.

RS25074__ZZS8549-scr

Mindketten a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Kardiovaszkuláris Képalkotó Kutatócsoportjának TDK hallgatói, az OTDK-n való részvételre pedig már a 2014-es intézményi diákköri versenyen megszerezték jogosultságukat. Emellett a dr. Merkely Béla igazgató által vezetett szekció szervezőbizottságának hallgatói képviselőiként napi szinten foglalkoznak a jövő tavaszi országos verseny részleteivel.

Mint mondják, a szervezés csapatmunka, ők jelenleg éppen a Nobel-díjas előadók meghívásában, a szponzorok felkutatásában, a nyitó és a záró program kidolgozásában segédkeznek, valamint a hallgatók ötleteit közvetítik a szervezőbizottság felé. Emellett igyekeznek a résztvevő legfiatalabb generációhoz is alkalmazkodni, ezért mobil applikációt is kidolgoztak, ami megkönnyíti a sokszínű program áttekintését. „Az a célunk, hogy aki március 31. és április 3. között bármelyik előadást meghallgatja, azt mondhassa: ez egy klassz konferencia volt” – fogalmaz Karády Júlia.

RS25071__ZZS8564-scr

A tudományos diákköri munkáról úgy vélekednek: aki részt vesz ebben az egyetemi évek alatt, az kutatói látásmódot kap, könnyebben rátalál a neki való szakterületre, ráadásul a munkaerőpiacon is előnnyel indul.

RS25067__ZZS8591-scrKarády Júlia a szegedi Élettani Intézetben már harmadévesként bekapcsolódhatott az alapkutatásba, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika tudományos diákköri munkájához pedig egy évvel később csatlakozott. „Itt az elejétől fogva végig tudjuk kísérni a folyamatokat, hiszen az adatbevitel és az adatbázisépítés teendőit követően valamennyi, a kutatáshoz szükséges mérést és számítást mi végezzük, sőt a betegellátásban is részt vehetünk” – emeli ki a hatodéves medikus. Mint fogalmaz, a TDK munka megtanította a tankönyvek adatai mögé látni, emellett olyan látásmódot, módszertani és hozzáállásbeli pluszt adott, ami hozzájárul az egyéni gondolkodás kialakításához.

RS25068__ZZS8573-scrKolossváry Márton az egyetem második évétől vállalja tanulmányai mellett a kutatást. Az ötödéves medikus szerint fontos, hogy a lexikális tudás elsajátítása mellett mindenki beleássa magát az érdeklődésének megfelelő szakterületbe. „A TDK munkával nem válik senki automatikusan kutatóvá, így azok számára is hasznos, akik később a klinikumban helyezkednek el. A tudományos diákköri tevékenység segít körültekintően megtalálni a válaszokat, emellett alaposságra való törekvést ad, ráadásul ahhoz is hozzájárul, hogy a diploma átvételekor már világos legyen, melyik a nekünk való szakterület” – ismerteti. Tapasztalata szerint minden hallgató maga dönti el, mennyire intenzíven vesz részt a munkában, ahhoz azonban, hogy valaki az érdemi kutatás részese lehessen, eleinte el kell vállalnia talán kevésbé izgalmas feladatokat is. „A TDK-ban mindenki annyit kap vissza, amennyit belefektet” – mutat rá.

RS25072__ZZS8560-scr

A két hallgató, aki rendhagyó módon már második alkalommal vehet részt OTDK-n, a Kardiovaszkuláris Képalkotó Kutatócsoportban azt vizsgálja, milyen típusú koszorúér-plakk okozhat szívinfarktust. Abban az egyedülálló, 110 ikerpár részvételével folyó kutatásban dolgoznak, ami háromdimenziós koronária CT vizsgálat segítségével a genetika szerepét tárja fel a szívinfarktus kialakulásában.

Mozer Mária

Fotó: Szigetváry Zsolt

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.