RS24449__ZZS3638-scr (1)A jubileum közös ünnep. Csak a kiemelkedő dolgokat, teljesítményeket lehet ünnepelni. Mi most ezt tesszük: elődeink teljesítményét dicsérjük – mondta a jubileumi díszoklevél átadó ünnepségen dr. Zelkó Romána, a Gyógyszerésztudományi Kar dékánja.

Az 50, 60, 65 és 70 éve végzett gyógyszerészeknek azt mondta, első gondolata köszöneté: köszönet életpályájukért, erőfeszítéseikért, példájukért, amiből a kései utódok erőt, bátorítást meríthetnek. „A jubileum megünneplésének célja az is, hogy erősítse a kar jelenlegi és egykori polgárainak összetartozását. Legyen az alma mater mindannyiunk számára a tudás, az értékek, a minőség és a teljesítmény tiszteletének biztos bázisa, legyen eligazodási pont” – fogalmazott.

RS24446__ZZS3666-scrA dékán beszélt arról is, hogy amikor a mostani arany diplomások megkapták az oklevelüket, még nem élt, de szerencsésnek érzi magát, hogy ő köszöntheti a jubilánsok között egykori tanárait, akik nemcsak neki, hanem gyógyszerészek generációinak jelentettek és jelentenek a mai napig is eligazodási pontot.

Emlékeztetett arra, hogy az egészségügyben minden az emberekről szól, egyrészt azokról, akik rászorulnak az ellátásra, másrészt azokról, akik tudásukkal, hivatásuktól vezérelve fordulnak a rászorulók felé. Ahogy Juhász Gyula mondja, az „Emberért megyünk mi küzdelembe, A fegyverünk: tudás és szeretet;” A mi esetünkben a gyógyszerész. Aki a gyógyszerek szakértője, ismeri hatásukat, hatékonyságukat, aki felvilágosítja a kérdező embert, mindig kész a szolgálatra, szolgálja a betegeket – tette hozzá. Dr. Zelkó Romána hangsúlyozta: a jubilánsok aktív résztvevői voltak egy kornak, amely kétszeres erőfeszítést kívánt a szolgálatban. „Áldásos munkájuk, kiemelkedő tevékenységük, tanító példájuk egyetemünk büszkesége. Hálánkat és köszönetünket fejezzük ki azért, hogy a megszerzett tudás birtokában alkotó munkájukkal tovább öregbítették a GYTK hírnevét” – jelentette ki.

RS24439__ZZS3731-scrDr. Tímár József általános és oktatási rektorhelyettes az ünnepségen kiemelte: a Semmelweis Egyetem igazi múltja a tanítványiban van, azokban, akik itt szereztek diplomát és egész életük során a Semmelweis Egyetem szellemét , illetve az oktatók tudását vitték a nagyvilágba.

Kitért arra is: a Semmelweis az egyetlen orvosegyetem az országban, melyen még mindig a magyar hallgatók vannak nagyobb számban. A Semmelweis mindig felelős egyetemként működött: anyagilag megérte volna, de a külföldi hallgatókat soha nem erősítette a magyar képzés kárára. Óriási felelősség, hogy megfelelő szakemberekkel segítsük a gyógyszeripar fejlődését – hangsúlyozta. A rektorhelyettes megköszönte a jubilánsoknak, hogy életpályájukkal igazolták a Semmelweis Egyetemem folyó oktatás színvonalát.

RS24444__ZZS3694-scr

A jubilánsok nevében dr. Horányi Gyula beszélt, aki 1964-ben szerzett gyógyszerész diplomát. Mint mondta, a tanárok évtizedekre használható tudnivalót, megbízható szakmai alapokat adtak nekik és az egyetemi évekre úgy emlékeznek vissza, mint fiatalságunk gyönyörű időszakára. Kiváló tanáraink voltak, akiknek egy életen át hálával tartozunk – hangsúlyozta.RS24454__ZZS3564-scr Felidézte egykori tanárai közül Schulek Elemért, Mozsonyi Sándort és Hársing Lászlót. Szólt évfolyamtársáról Stampf Györgyről is, aki 50 éven keresztül rendkívüli lelkesedéssel szervezte az évfolyam-találkozókat és félszáz éven át minden jubileumi díszoklevél átadón is ott volt, kivéve most a sajátján. A többiek nevében is jobbulást kívánt neki.

Hálás köszönet a díszoklevélért és a hagyományok őrzéséért. Büszkék vagyunk rá, hogy ennek az egyetemnek diákjai lehettünk és az ország legrégebbi patinás gyógyszerésztudományi karán tanulhattunk – zárta beszédét dr. Horányi Gyula.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Szigetváry Zsolt – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.