RS20755_KA-20140716-IMG_6500-scrJelentősen javítja a fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek fogászati ellátását a Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinikáján kialakított új centrum. Az ünnepélyes átadón dr. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár elmondta: az új centrum átadása annak is köszönhető, hogy az elmúlt években intenzív egyeztetés indult meg a szakma és a kormányzat között. Így megteremtődtek azok a feltételek, amelyek alapján az olyan különleges igényű betegek számára is képesek fogászati kezelést biztosítani, mint amilyenek az autisták és a szellemi fogyatékossággal élők. Az ország hat egészségügyi intézményében van ilyen speciális, altatásra is lehetőséget nyújtó központ; ezek évente 300 millió forint állami forrásból működnek – tette hozzá az államtitkár.

Dr. Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese a megnyitón hangsúlyozta: emberi méltósággal mindannyian rendelkezünk, amely kötelez minket arra, hogy ezt a személyes méltóságot minden embertársunkban felismerjük és tiszteljük. Kiemelten fontos, hogy senki ne érezhesse azt, hogy adottságai, testi-lelki tulajdonságai miatt elesik egy szolgáltatástól, kevesebb figyelmet kap. A Semmelweis Egyetem a fogyatékkal élők fogászati kezeléséhez speciális körülményeket alakított ki – emelte ki a rektorhelyettes, hangsúlyozva, hogy a fogyatékkal élőket ugyanolyan színvonalú ellátás illeti meg, mint bárki mást, nem megengedhető, hogy esetleg csak fogeltávolításra szorítkozzon náluk a kezelés.

RS20754_KA-20140716-IMG_6503-scrAz értelmi fogyatékkal élők fogászati kezelése speciális körülményeket igényel, hiszen a fogpótlások, a fogmegtartó és egyéb beavatkozások szinte kizárólag csak narkózisban végezhetők, a megszokott fogorvosi ellátó helyeken pedig nincs lehetőség az altatásra. Gyakran még egy egyszerű fogkőeltávolítás sem oldható meg altatás nélkül, hiszen az értelmi fogyatékkal élő betegek többsége állapotánál fogva klinikai környezetben nem együttműködő. Ezért van szükség olyan komplex centrumokra, ahol egyszerre rendelkezésre áll mind az altatáshoz, mind pedig a fogorvosi ellátáshoz szükséges infrastrukturális háttér.

RS20756_KA-20140716-IMG_6495-scrDr. Hermann Péter, a Fogorvostudományi Kar dékánja, a most átadott projekt koordinátora kiemelte: országos szinten 200 millió forintból valósult meg a hat központ létrehozása. A dékán – aki a szakmai kollégium munkacsoportjának tagjaként tevékeny részt vállalt a szakmai és finanszírozási feltételek kidolgozásában – úgy fogalmazott: erkölcsi kötelesség volt a centrumok létrehozása. „Hiú ábránd lenne azt állítani, hogy sérült embertársainknak ezután a többiekkel azonos lehetőségeik lesznek a fogászati kezelések vonatkozásban, de legalább egy keveset törlesztettünk az adósságunkból” – fogalmazott. A páciensek teljes körű fogászati ellátására most már megvan a lehetőség, a feltételek adottak ehhez, ugyanakkor látni kell, hogy a fogyatékkal élőknél minden egyes orvos-beteg találkozásnak altatással kell járnia, így az alapbetegség is befolyásolja, hogy milyen kezelési tervet lehet felállítani.

RS20750_KA-20140716-IMG_6523-scrDr. Barabás József, az Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika igazgatója elmondta: évente több mint 44 ezer beteget látnak el a klinikán, 1400 nagy maxillo-faciális (arc- állcsont) sebészeti műtétet végeznek. Csak az elmúlt évben 252 fogyatékkal élő beteget láttak el, ez a fekvőosztályos betegforgalomnak csaknem a 20 százaléka. Eddig az ő műtéteiket is a klasszikus értelemben vett fogászati székben végezték, a többi beteg ellátásával párhuzamosan, a várakozás is ugyanúgy történt, nem tudták a szükséges különleges bánásmódot biztosítani. Nagyon fontos volt, hogy kialakuljanak a fogyatékkal élők ellátásához méltó körülmények, a rendelő létrejöttével pedig a preventív ellátásra is lehetőség van – hangsúlyozta az igazgató.

RS20735_KA-20140716-IMG_6602-scrA felnőtt fogyatékkal élő betegek fogászati ellátásának problémája nagymértékben enyhül Budapesten a most átadott centrummal. A gyermekeket a Bethesda Gyermekkórházban és a Heim Pál Kórházban is tudják fogadni, hiszen ott is rendelkezésre áll ilyen komplex módon kialakított központ. A Semmelweis Egyetemen a tágabb régió betegeit látják el, évente körülbelül 500 beavatkozást tudnak így elvégezni. A speciálisan felszerelt ellátóhely egyedülálló szaktudással rendelkező szakembergárdával működik.

A centrum döntően kormányzati támogatásból valósult meg, és a rendelő kialakításán túl a szükséges jogszabályi változtatások is megtörténtek ugyanúgy, ahogy a kormányzat rendeletben biztosította az ellátáshoz nélkülözhetetlen finanszírozási hátteret is. Ezzel a Semmelweis Egyetemen kialakított centrum kapcsolódik immár ahhoz az országos programhoz, mely 3 vidéki (Pécs, Szeged, Debrecen) és 2 budapesti központban működik már.

Dobozi Pálma
Fotók: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.