RS9926_KA-20131216-IMG_0704-logisztikai-osztaly-bontas-scrA Semmelweis Egyetemet is érinti a Nemzeti Közszolgálati Egyetem építése kapcsán született korábbi kormánydöntés, mely szerint december végéig ki kell költöztetnie az Orczy Parkban elhelyezkedő logisztikai központot, vagyis a Diószeghy-telepet.
Baumgartnerné Holló Irén megbízott gazdasági főigazgató elmondta: hosszú hónapokig keresték a megoldást az MNV Zrt. felajánlásai alapján, hogy a Diószeghy-telepen található funkciókat (szállítmányozás, irattár, központi raktár, izotóp raktár, veszélyes gyógyszertári készlet raktározása) hova lehetne áttelepíteni úgy, hogy a jelenlegi funkciók tovább működhessenek és a költségek ne növekedjenek.
Mint mondta, végül két helyszínre esett a választás: a Budapesti Gazdasági Főiskola egy korábbi épületére a Liget utcában, illetve az Illatos úti telepre, amely korábban honvédségi raktárbázis volt.
RS9933_KA-20131216-IMG_0682-logisztikai-osztaly-bontas-scrTájékoztatása szerint az idő rövidsége miatt egy ütemben nem megoldható, hogy minden a végleges helyére kerüljön, ezért lesznek olyan funkciók, amelyeknek kétszer kell költözniük. Ennek elsősorban az az oka, hogy az Illatos úti raktárbázist fel kell újítani. Most a Liget utcai épületbe kerül az irattár egy része, és a Központi Könyvtár bérelt raktárakból költöző állománya. Az Illatos úti raktárbázison őrzik majd a betegiratokat, valamint oda kerülnek a Logisztikai Központ autói. A vérszállítást a Külső Klinikai Tömbben e célra kialakított központból biztosítja majd a Biztonságtechnikai, Logisztikai és Szolgáltatási Igazgatóság.
A főigazgató hangsúlyozta: megpróbálják zökkenőmenetesen lebonyolítani a költözéseket, de a Központi Raktár esetében lehetnek kisebb fennakadások. Sok ember munkáját kell összehangolni ahhoz, hogy minden rendben legyen, a logisztika munkatársai most éjjel-nappal ezen dolgoznak – tette hozzá.
RS9929_KA-20131216-IMG_0690-logisztikai-osztaly-bontas-scrBaumgartnerné Holló Irén kitért arra is, hogy az átalakítás ugyan nehézségekkel jár, de az egyetem az Illatos úton hatalmas területhez jutott, amelyen megfelelő funkcióval kialakított logisztikai központ jöhet létre. Itt a későbbiekben a veszélyes hulladék feldolgozása is megvalósulhat, amelyre korábban – a központi elhelyezkedés miatt – nem volt lehetőség. Ugyancsak előrelépést lehet elérni az irattárazásban, hiszen az új bázison ennek is ki lehet alakítani a megfelelő és hatékony formáját – mondta el a főigazgató.

Tóth-Szabó Szilvia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.