Többnyire minden eldől azon, hogy az ember milyen tanító és példaadó mesterek között nőhet fel – vallja dr. Sótonyi Péter rector emeritus, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója, hozzátéve, hogy saját életéből két meghatározó kulcsfigurát emelne ki. Az egykori gimnáziumi osztályfőnökét, Nemes Nagy Ágnest, a költő óriást és dr. Romhányi Györgyöt, a kiváló patológust, oktató és kutatóprofesszort. Az előbbinek részben köszönhető, hogy az orvosi pályát választotta, az ő példájából láthatta, hogy a személyiség az egyik legjobb tanítómester, míg a patológia jelentőségét, a kutatás szépségét, az oktatás felelősségét és a halott emberrel szembeni szent alázatot az utóbbitól tanulhatta meg.
Dr. Sótonyi Péter családjában a műszaki és a művészeti pályának voltak hagyományai, ő maga is az iparművészeti főiskolára készült, hiszen örökölte édesanyja tehetségét. Hogy mégis a medicina világába került, az részben édesapjának volt köszönhető, aki azon a véleményen volt, a művészpályán általában nehezen lehet hosszú távon megélni. A biológia és a kémia kedvenc tantárgyai közé tartozott, azokból kiválóan teljesített, ezért az orvosi pályát javasolta számára osztályfőnöke, Nemes Nagy Ágnes is, aki megérzését követve, a biológia tanár figyelmébe ajánlotta tanítványát. Nemes Nagy Ágnes, a nagyszerű költő meghatározó szerepet játszott szinte valamennyi osztálytársa személyiségfejlődésében. A költőnő baráti társaságába elvitte az osztályát is, így ismerhették meg Weöres Sándort, Károlyi Amyt, Tersánszky Józsi Jenőt, Ottlik Gézát. Megtanulták tőle az életre szóló összetartás fontosságát is. Az osztály, Nemes Nagy Ágnes kívánságának megfelelően, a mai napig minden évben egyszer összejön, és ha szükséges támogatják egymást.
Dr. Sótonyi Péter az egyetem alatt a kórbonctani intézetben volt dr. Jellinek Harry diákköröse, majd demonstrátora. Mint mondja, egyetemi tanulmányai alatt mindig is érdekelte a patológia, hiszen medikus korában itt találkozik először a hallgató a betegségek összefüggéseivel és a halállal. Kezdő orvosi állás akkor azonban csak az Igazságügyi Orvostani Intézetben volt, így 1963-ban ide került gyakornoknak, tutora, dr. Jellinek Harry ajánlásával. „Szép pálya ez, ha tudatosul az emberben e tudományterület jelentősége. A szülész-nőgyógyásznak pl. az a sikerélménye, ha világra segít egy új életet, egy egészséges, gyönyörű babát. Az igazságügyi orvostant művelőnek sikert jelenthet például, ha munkájával hozzásegíti a bűnüldöző hatóságot ahhoz, hogy a bűncselekményt elkövető kézre kerüljön. A bűncselekmény helyszínén hagyott árulkodó biológiai és nem biológiai nyomok nagy jelentőségűek, így egy almán lévő harapásnyom, a fogsor lenyomata akár feltárhatja a bűncselekményt elkövető személyazonosságát.
Dr. Sótonyi Péter 1998 és 2000 között az Általános Orvostudományi Kar dékánja, majd 2003-ig az egyetem rektora volt. Mint mondja, tanszéki elődjei közül többen voltak egyetemi tisztségviselők. Az igazságügyi orvostant művelők nem különleges emberek, szakmájukból adódóan félig jogászok, félig orvosok, és olyan tudományterületet művelnek, ahol nagyobb a személyi szabadság. A legjobb vezetői stratégiának a bizalomépítést és a nyilvánosság, adott esetben az egyetem közvéleményének tájékoztatását tartja, mint mondja, ő mindig erre törekedett.
Számtalan egyetemi és nem egyetemi pozíciója közül most Sótonyi professzor a tehetséggondozást emeli ki, mint számára az egyik legkedvesebbet. Nagy megtiszteltetés volt számára, hogy 2007-ben, az egyetem rektora, dr. Tulassay Tivadar, a Szenátus határozatával megbízta a létrehozott Kerpel-Fronius Ödön Tehetséggondozó Program vezetésével. „Hihetetlen optimizmust adott olyan hallgatók között lenni, akik céltudatosan tanulnak, folyamatosan teljesítenek, és úgy vonzódnak valamely művészeti ághoz, hogy azzal gazdagítják személyiségüket. Meggyőződésem, hogy az ilyen fiatalokra lehet az egyetem jövőjét is építeni” – fogalmaz.
Minden orvos találkozik az életpályáján azzal az érzéssel, hogy kimerült a gyógyítás tudománya, és ilyenkor felelősséggel kell előkészíteni a beteget az elmúlás útja felé. Sótonyi professzor úgy fogalmaz, „itt folytatódnak az orvoslás művészetének nehéz útjai”. Az, hogy ezt ki miként műveli, abból is adódik, hogy személyiségét a szakmán kívül milyen más elemekkel tudta felépíteni. „Azok a finom rezdülések, amivel a beteg sorsszerű dolgait megérteni és kezelni lehet, nagy művészet, amit csak a személyes példákból szerzett tapasztalatokkal lehet megtanulni!” Egyszerűnek látszó, de rendkívül fontos feladat a helyes orvos-beteg kapcsolat kialakítása, melynek kulcsa a bizalom építése – emeli ki.
Dr. Sótonyi Péter végezetül úgy vélekedik, bizonyos kor után le kell lassítani az iramot, hiszen lelkiismeretes munkát csak energia befektetésével és önzetlen hittel lehet végezni. Ezért úgy döntött, hogy fokozatosan válik meg pozícióinak egy részétől, ugyanakkor vallja, hogy sosem szabad véglegesen „letenni a lantot”, mert amennyire lehet, az agyunkat használni kell.
Dobozi Pálma
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
