Különleges hangulatú képek kerültek fel a Semmelweis Szalon falaira: Tenk László Munkácsy-díjas festőművész Köd és Fény című kiállítása. A megnyitón Szakolczay Lajos irodalom- és művészetkritikus kérdései által az érdeklődők közelebb kerülhettek a festőművész életútjához, munkásságához, világnézetéhez, közönség-kapcsolatához, de szó esett még Istenhez való viszonyáról, szerelemről és halálról is.
A kiállítást dr. Molnár Mária Judit rektorhelyettes nyitotta meg. Bevezetőként Tenk László ars poeticáját mutatta be egy idézeten keresztül a művésztől. „Mesterem a 20. század és a 20. század nagy mesterei szinte mind. Ma már lehetetlen egyetlen irányzathoz elkötelezett művészetet létrehozni, hiszen az irányzatok végig próbálták a lehetetlent és a lehetségest egyaránt. Minden volt és van, egyedül az nincs még, amit az egyes művész fog kitalálni, annak alapján, amit csak ő élt meg, az én élményeim csak számomra vannak.”
Véleménye szerint a hagyomány és a modernség, az egyes és az általános emberi problémák megfogalmazása teszi egyedivé Tenk László művészetét, melyben keverednek az expresszionizmus és a 20. századi avantgárd irányzatok, így a képei a laikusok számára is érthetőek, de a közönség minden tagja más formában ismer magára azokon keresztül. Színes dekoratív képek láthatóak, melyek meseszerű hangulatot tükröznek – fogalmazott a rektorhelyettes.
Tenk László Nagybányán született, de elmondása szerint tulajdonképpen ez egy „jelképes születési hely” számára, mert Tatabányán élte meg azokat az élményeket, melyek nagyban befolyásolták személyiség fejlődését. Oda járt általános iskolába, illetve gimnáziumba, majd Miskolcon érettségizett és Budapesten szerzett képzőművész diplomát. Ezt követően élt Zalaegerszegen, Kecskeméten, Debrecenben és sok más városban, de 1975 óta Csillaghegy az otthona.
Beszélt arról, hogyan köteleződött el a festészet mellett, ebben kik segítették, illetve milyenek voltak a főiskolai évei. Istenhez való viszonyáról elmondta, a „természet mindenségében, az alkonyok, a hajnalok, a hullámok, a virágzás, mindenben valahol sejti őt.” A haláltól konkrétan nem fél, csak kíváncsi, hogy „lesz-e méltósága a neki szánt halálhoz”, vagyis mennyire fogja elegánsan és előkelően kezelni a sorsot, ami számára adatott.
Érdekesség, hogy évek óta nem fest alakokat. Mint mondta, „ez lehetőségeket nyit ki vagy zár el, de egyszerűen csak nem kívánkoztak oda mostanában a képre”. A szalonban látható képei közül a legkorábbi 2003-ban készült, de a legtöbb a közelmúltban, melyeket fény, világosság, ködön át sejlő tisztaság jellemez.
Kapcsolatát a közönséghez meghatározza a T-Art alapítvány, melyet feleségével 23 éve alapított, és a magyar kortárs művészetet karolja át, beleértve a határon túli modern magyar festők műveit is.
A megnyitón Pozsár Eszter előadóművész játszott szaxofonon, valamint altfuvolán.
Csutak Orsolya
Fotó: Szigetváry Zsolt
A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.
