Letették az új, húszezer négyzetméteres, hétszintes Központi Betegellátó Épület alapkövét a Semmelweis Egyetem Üllői úti, Klinikák metrómegállónál található területén.

20130424-IMG_8370-koranyi-alapkoletetel-webAz ünnepélyen dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora kiemelte: a klinikai tömb épületeinek jelenlegi állapota ékesen bizonyítja, hogy ez a beruházás olyan hiányt pótol, aminek elmaradása hatalmas kárt jelentene nem csak az egyetemnek, de a városnak és a régiónak is.

20130424-IMG_8272-koranyi-alapkoletetel-webA rektor köszönetet mondott azoknak, akik az elmúlt évben a munkában oroszlánrészt vállaltak, szerveztek, terveztek, előkészítették a három forrásból megvalósuló projektet, majd kérte a következő munkafolyamatok résztvevőit, hogy ugyanolyan lelkesedéssel, hittel, töretlenül dolgozzanak, hogy egy év múlva közösen ugyanitt, egy valóságos épület előtt ünnepelhessenek.

A jelentős arányban európai uniós forrásból megvalósuló Korányi projekt nem csak az utóbbi időszak legjelentősebb beruházása a Semmelweis Egyetemen, de az Új Széchenyi Terv egyik legkiemelkedőbb egészségügyi fejlesztése is. Ennek részeként valósul meg az építkezés.

20130424-IMG_8292-koranyi-alapkoletetel-webA Korányi projekt segítségével a Semmelweis Egyetem dél-pesti sürgősségi központtá válhat, ami a következő huszonöt évre kijelöli az ország ellátórendszerében a helyét –mondta dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a beruházás jelentőségéről, majd hozzátette: igyekeznek racionálisan újragondolni az ország ellátórendszerét, és kijelölni azt a szerepet, amit a Korányi projekt befejezése után a Semmelweis Egyetem el tud majd látni.

A Központi Betegellátó Épület kivitelezője a Swietelsky Magyarország Kft. és a Hőszer-Trade Kft. által alkotott konzorcium, az építkezés nettó 6,6 (bruttó 8,5) milliárd forintból valósul meg. A tervek szerint 2014 nyarán adhatják át az épületet.

20130424-IMG_8334-koranyi-alapkoletetel-webA rendelkezésre álló idő nagyon rövid, de komoly, összehangolt munkával megvalósítható a cél – jelentette ki Bognár Árpád, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, majd rámutatott: nem csak a jó minőségű kivitelezés fontos, de az is, hogy az építkezés a klinikák üzemszerű működését a legkevésbé zavarja. Az ügyvezető igazgató személyes történettel folytatta beszédét.”Amikor kijöttünk a helyszínre, kollégám megmutatta az egyik felújítandó épületet, amit jól ismertem, súlyos rákbeteg édesanyámmal jártam ide évekig. Sok élményem maradt, például amikor beszorultunk a liftbe, vagy vakolatdarabokat találtam az öltönyömön. De sokkal fontosabb volt, hogy mindig hivatásuknak élő, áldozatkész orvosokkal, szakemberekkel találkoztunk. Láttam, mit jelent elkötelezetten, magas szakmai színvonalon megvalósítani azt, amire ők felesküdtek. Mindent megpróbálunk, hogy az a színvonal és elkötelezettség, amit itt láttunk, a kivitelezői oldalon is megjelenjen.”

20130424-IMG_8322-koranyi-alapkoletetel-webCsepreghy Nándor, a Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: Az Európai Unió elmúlt költségvetési időszakában összesen mintegy 220 milliárd Ft forrásból félmillió négyzetméternyi egészségügyi ellátó intézmény felújítása, eszközfejlesztése, újjáépítése valósult meg, köztük a Korányi projekté. Az alapkőletétellel új fejezet nyílik ahogy az Európai Unióban is a 2014 és 2020 közötti költségvetési időszakban. Olyan fejlesztések valósulhatnak meg a következő hét évben, amelyek egyszerre szolgálhatják az egészségügy, az egészségügyben dolgozók és a betegek érdekeit, így olyan egészségügyi ellátó rendszer jöhet létre Magyarországon, ami nem csak az itt dolgozó humán kapacitás tekintetében versenyképes európai és világszínvonalon, hanem infrastrukturálisan is. – jelentette ki a helyettes államtitkár.

20130424-IMG_8495-koranyi-alapkoletetel-webAz új Központi Betegellátó Épületben radiológia, központi laboratórium, az országban egyedülálló intenzív osztály, száztíz ágyas traumatológia, valamint ortopédiai osztály is helyet kap. Új szolgáltatási egységként létrejön egy kiemelt sürgősségi központ és egy modern fizioterápiás részleg, az épület tetején pedig helikopter leszálló lesz. Az így létrejövő új központi épületet a szomszédos klinikákkal átjáró rendszer (belső folyosó-hálózat) köti majd össze, így nem kell kimenni az udvarra ahhoz, hogy valaki az egyik klinikából átjusson a másikba.

A kivitelezési munkák megkezdése előtt az egyetemen jelentős előkészítő munka folyt. Az építkezés a betegellátás biztonságát soha, semmilyen körülmények között nem érintheti, a klinikák működése zökkenőmentes, és a betegek is folyamatos tájékoztatást kapnak.

SzZs

KMOP-4.3.1/A_2-09-2f-2010-0001
TAMOP-ERFA

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.