A Semmelweis Egyetem a MELLearN Egyesület (Felsőoktatási Hálózat az életen át tartó tanulásért Egyesület) alapító tagjaként vett részt április 18-19. között a 9. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencián, melynek idén a Szegedi Tudományegyetem adott otthont. A MELLearN egyesület nem csak összefogja és fórumot biztosít a terület kutató szakemberei számára, de tanácsadó testületként is működik és ajánlásokat fogalmaz meg az állami vezetés számára.

IMG_3945_szteA szegedi konferencia célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a felsőoktatás társadalmi szerepére az életen át tartó tanulásban, vezető szakemberei révén keresse a járható utakat, és a jó gyakorlatokat a megvalósításhoz. Egyebek mellett erről beszélt a plenáris ülésen dr. Klinghammer István. A felsőoktatásért felelős államtitkár kiemelte az egyetemek felelősségét a tudományon keresztüli nevelés, az újban, az ismeretlenben való eligazodás és a gondolkodni merő belső függetlenség képességére való felkészítés megvalósításában. Vélemény szerint mindez feltétele munkaerőpiaci aktív részvételnek a tudásalapú társadalomban.

A plenáris ülést követően a „Minőség a felnőtt tanulásban”, „a felnőtt tanulás finanszírozása”, „a felnőttképzés iránt nyitott felsőoktatás”, „a tanulás társadalmi és gazdasági haszna”, illetve „a szak- és felnőttképzés aktuális jogszabályi változásai” elnevezésű szekciókban hangzottak el előadások.

IMG_3956_szteA konferencián egy alapgondolata az volt, hogy egyre hosszabb az egyén életpályája, mely egyre több feladatköri vagy munkahelyi váltást is jelent, ezért felnőttkorban is újra és újat szükségszerű tanulni. Az egyetemeknek a felnőttoktatásban tevékenyen részt szükséges vállalniuk, amihez jogszabályi, finanszírozási és oktatásszervezési változtatások szükségesek.

A konferencia második napján került sor a MELLearN Egyesület közgyűlésére, melynek során elnökségi taggá választották dr. Szél Ágostont, a Semmelweis Egyetem rektorát. A közgyűlésen az is eldőlt továbbá, hogy ennek a rangos rendezvénynek a jubileumi 10. konferenciája jövő tavasszal a Semmelweis Egyetemen lesz. A rendezvényen az egyetem képviseletében dr. Kellermayer Miklós, a Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet igazgatója vette át az erre vonatkozó megbízást.

A konferencia zárásakor a szekciók vezetői összefoglalták azokat a tapasztalatokat, melyek iránymutatóak lehetnek az intézmények életen át tartó tanulást támogató stratégiáinak továbbfejlesztésében. Ezekről ez eredményekről, ajánlásokról az egyesület honlapján lehet tájékozódni.

A Semmelweis Egyetemről dr. Kellermayer Miklós, dr. Kokovay Ágnes, az E-learning és Digitális Tartalomfejlesztő Központ igazgatója, dr. Kiss Levente, a Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet adjunktusa, valamint Girasek Edmond tanársegéd, az Egészségügyi Menedzserképző Központ képviseletében vett részt a konferencián.

Dr. Kokovay Ágnes

Fotók: Szegedi Tudományegyetem