Dr. Gyene István 2012-ben a Magyar Arany Érdemkereszt átvételekor
dr. Gyene István 2012-ben a Magyar Arany Érdemkereszt átvételekor

Dr. Gyene István testnevelő tanár, öttusaedző vehette át a dr. Kopp Máriáról, valamint férjéről, Skrabski Árpádról elnevezett és első alkalommal átadott díjat Balog Zoltán emberi-erőforrás minisztertől. Az elismeréssel az ifjúsági egészségnevelésben kimagasló szerepet betöltőket díjazzák, a kitüntetést Nagy Tímea gyógypedagógus, olimpiai bajnok vívó adta át.

A miniszter személyes emlékeit felidézve kiemelte: a két névadó tudós életében szembetűnő a tudományos kutatásnak és a való életnek a kapcsolata. A két dolog nemcsak harmóniában van, hanem egymást erősítette esetükben – hangsúlyozta, hozzátéve: mindez példamutató.Munkásságukat méltatva megjegyezte: Kopp Mária és Skrabski Árpád az állapot felvázolása mellett mindig megjelölte azokat a pontokat is, ahol a kiútra lehet lelni. Azt kívánta, hogy a díjazottak ennek az életműnek a szellemében tudjanak dolgozni a nemzet felemelésén és az egészség megőrzésén vagy helyreállításán.

falusDr. Falus András, a díjat kezdeményező Eduvital Net Nonprofit Egészségnevelési Társaság képviseletében kiemelte: a kutatók az emberi értékek tisztán látó szószólói voltak. Mint mondta, a kezdeményezéssel azokat szerették volna megszólítani, akik az ifjúsággal, egészségneveléssel foglalkoznak. A díjjal hagyományt szeretnének teremteni, de ami ennél is fontosabb, az az egészségnevelés ügye – fejtette ki az egyetemi tanár.

A díjátadó napján, április 3-án egy éve, hogy elhunyt dr. Kopp Mária. Halála napján barátai, tisztelői elhatározták, hogy ő és néhány évvel korábban meghalt férje és munkatársa, Skrabski Árpád emlékére díjat alapítanak, amelyet minden évben az ifjúság egészségnevelésében kimagasló szerepet betöltő jelölt kaphat meg. A díjra 22 jelölés érkezett.
Az ünnepélyes díjátadó rendezvényen részt vett Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár is.

kopp_maria

Kopp Mária pszichiáter, klinikai pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet alapítója, a magyar lelkiállapot és demográfia kutatójaként éveken át felméréseket végzett a lakosság egészségi és mentális állapotáról. Kopp Mária alapította a Három királyfi, három királylány mozgalmat. Skrabski Árpád számítógépes mérnök, szociológus, demográfus, a szociológiai tudományok kandidátusa. Több, széles körű országos reprezentatív felmérés feltételeinek megteremtője, feleségével számos társadalom-lélektani, magatartás-szociológiai kutatást végzett.

 

T.Sz.Sz.
Forrás: MTI

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.