20130327-IMG_3327-attekovacscom-websizeA molekuláris biológia forradalma: a XXI. század diagnosztikája címmel szervezett szimpóziumot a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikája. Dr. Lakatos Péter egyetemi tanár, a szimpózium moderátora úgy vélekedett: a teltház is bizonyítja a rendezvény létjogosultságát. Véleménye szerint a molekuláris biológia forradalmát éljük jelenleg, amelyet a 20. század végén tapasztalt informatikai forradalomhoz hasonlított. A társadalom számára ez még nem annyira nyilvánvaló, mint az internet forradalma volt, de a hatásaiban valószínűleg sokkal mélyebb és nagyobb lesz – hangsúlyozta.
Hozzátette: a molekuláris diagnosztika egyre inkább a napi gyakorlat részévé válik. Éppen ezért szerveztük meg ezt a szimpóziumot, mert be szeretnénk mutatni, hogy az egyetemen olyan élvonalbeli technikákat alkalmaz, amelyek nemzetközi szinten is kiemelkedőek – közölte.

20130327-IMG_3367-attekovacscom-websizeDr. Szathmári Miklós, az I. Sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója szerint a molekuláris biológia az orvoslást alapvetően és forradalmian megváltoztató módszer. Mint mondta, a klinikán azt tapasztalják, hogy enélkül a tudományág nélkül ma már a diagnosztika és a terápia sem működne. Kiemelte a dr. Lakatos Péter által irányított molekuláris biológiai laboratóriumot, amelyet világszínvonalúnak tart. Büszkék vagyunk erre, és bármilyen nehezek is a körülmények, ennek a működését mindenképpen szeretnénk fejleszteni – jelentette ki.

20130327-IMG_3335-attekovacscom-websizeA szimpózium dr. Molnár Mária Judit tudományos rektorhelyettes „A teljes exom szekvenálás szerepe a schizophrenia etiologiájának kutatásában: új gének azonosítása” című előadásával kezdődött, aki az egyetem rektora nevében is köszöntötte a részt vevőket.

 
További előadások:
Dr. Matolcsy András (SE I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet): Onkohematológiai molekuláris diagnosztika.
Dr. Tímár József (SE II. sz. Patológiai Intézet): Célzott terápia célzott diagnosztikája szolid daganatokban.
Dr. Fekete György (SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika): Molekuláris diagnosztika a gyermekgyógyászatban.
Dr. Igaz Péter, dr. Patócs Attila (SE II. sz. Belgyógyászati Klinika): Molekuláris genetikai diagnosztika napi gyakorlata és perspektívái az endokrinológiában.
Dr. Kósa János Pál (SE I. sz. Belgyógyászati Klinika): Felgyorsult világ – felgyorsult diagnosztika; Újgenerációs szekvenálás a napi klinikai gyakorlatban.
Dr. Árvai Kristóf (SE I. sz. Belgyógyászati Klinika): Újgenerációs szekvenálás a ritka, illetve öröklődő betegségek diagnosztikájában.

T.Sz-Sz.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.