Tizennyolc hallgató végzett az Egészségügyi Közszolgálati Kar Pozsonyba kihelyezett egészségügyi menedzser képzésén. A szlovák nyelven folyó, a pozsonyi Health Management Academy-val (HMA) közösen szervezett posztgraduális program 2010-ben indult, az első évfolyam végzős hallgatói vehették most át a diplomát.

d1Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, a kar korábbi dékánja köszöntő beszédében azt mondta a frissen végzetteknek: jó döntést hoztak, mert ha hallgatják akár az Európai Unió területéről, akár az Egyesült Államokból érkező híreket, tudják, hogy az egészségügy egy igen vitatott terület. Rendkívül sok a probléma, ugyanakkor a gyógyítás egy olyan szép misszió is, hogy a most végzettekre egy élethosszig tartó, igen intenzív munka vár.

d5 jooDr. Gaál Péter, a kar dékánja az EKK Egészségügyi Menedzserképző Központja (EMK) és a szlovák Health Management Academy együttműködésének történetéről szólt. Mint emlékezetett: az EMK-ról szóló prospektusok úgy kezdik az intézet bemutatását, hogy „1990-ben volt egy ötletünk…és megteremtettük az egészségügyi menedzserképzés intézményi feltételeit Magyarországon”. Az azonban kevésbé ismert, hogy már a kezdetektől az volt a célunk, hogy a környező országok szakembereit is bevonjuk ebbe a misszióba, megosszuk a tapasztalatokat, segítsük egymást – tette hozzá.

A diplomákat a HMA nevében Peter Pažitný, valamint az EMK nevében dr. Gaál Péter adta át. DP

Fotók: D. Kiss Balázs