A Magiszter Projekt keretében meghirdetett pályázatok
A Magiszter Projekt (TÁMOP-4.2.2.B-10/B-10/1-2010-0013, 2011.07.01-2013.06.30) alapvető célja, hogy ösztönözze a Semmelweis Egyetem hallgatóit az egyetem tudományos életébe való bekapcsolódásra, kutatói karrierjük megkezdésére már graduális képzésük alatt; valamint karrierjük kibontakoztatására doktoranduszi éveik alatt. Így a projekt kiemelt eleme a Meritokrácia Program, mely támogatást nyújt a Semmelweis Egyetem hallgatói, doktoranduszai számára konferencián, képzésen való részvételre, ill. kutatáshoz szükséges vegyszer, fogyóeszköz vásárlásra.
Magiszter Vegyszerpályázat (lezárult)

2012. október 26-án belső Magiszter pályázatot írt ki Rácz Károly szakmai vezető és Kaposi András projektmenedzser. A pályázati feltételek az alábbiak voltak: aktív hallgatói vagy doktoranduszi jogviszony a Semmelweis Egyetemen, az elmúlt két akadémiai évben legalább egy sikeres (díjazott) TDK, OTDK konferencia-részvétel, vagy díjazott részvétel a PhD Tudományos Napok rendezvényén.
Az egyetemi belső pályázatra a november 9-i határidőig 74 db pályázat érkezett be.
A pályázat keretein belül 13,5 MFt osztható ki, mely a megpályázott összegek közel 70%-a. A maximális pályázati támogatás a kiírás szerint 300 eFt lehetett. Az árajánlat magasabb összeget is tartalmazhatott, ha a többletet más forrásból fedezi a pályázót befogadó szervezeti egység.
Az Egyetemi Tudományos Tanács döntése alapján az alábbi hallgatók nyertek támogatást a pályázat keretében:
Antalfi Réka (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Bajnok Anna (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Balogh Réka (Gyógyszerészi Kémia), elnyert összeg: 174.352 Ft
Barbai Tamás (II. Pathológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Baricza Eszter (Genetika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Bartos Balázs (Élettan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Benke Kálmán (Városmajori Szív-), elnyert összeg: 204.000 Ft
Béres Nóra (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Birtalan Ede (Kardiológiai Központ), elnyert összeg: 204.000 Ft
Bugyik Edina (I. Pathológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Csohány Rózsa (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Dancs Péter (Humánélettan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Darcsi András (Gyógyszerészi Kémia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Dégi Arianna (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Dunay Gábor (Humánélettan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Fehér Ágnes (Farmakológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Fejős Ida (Gyógyszerészi Kémia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Futó Ildikó (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Gara Edit (Városmajori Szív-), elnyert összeg: 204.000 Ft
Görög Anna (Bőrklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Grolmusz Vince (II. Sz. Belklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Gulácsi György (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Hanuska Adrienn (Farmakológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Herczeg Kata (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Herczeg Réka (Élettan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Hidi László (Kardiológiai Központ), elnyert összeg: 204.000 Ft
Horváth Beáta (Gyógyszerhatástan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Horváth Péter (I. Sz. Belklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Huszár István (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Kálmán Fanni Sára (Orvosi Vegytan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Kerényi Áron (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Koritsánszky Kinga (Aneszteziológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Kovács Noémi (Orálbiológiai Tanszék), elnyert összeg: 204.000 Ft
Kruk Emese (Orvosi Vegytan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Lackó Erzsébet (Farmakológia), elnyert összeg: 184.023 Ft
Láng Júlia (Genetika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Lendvai Zsófia (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Magyar Máté (Farmakológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Marosi Attila (Gyógyszerészi Kémia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Mártonfalvi Zsolt (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Mukli Péter (Humánélettan), elnyert összeg: 96.715 Ft
Nagy Ádám (Orvosi Biokémia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Nemes Zoltán (Gyógyszerészi Kémia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Németh Andrea (Genetika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Németh Balázs (Városmajori Szív-), elnyert összeg: 204.000 Ft
Németh Nóra (Orvosi Vegytan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Németi Ádám (ETK), elnyert összeg: 204.000 Ft
Odler Balázs (Pulmonológia), elnyert összeg: 204.000 Ft
Orbán Csaba (ETK), elnyert összeg: 204.000 Ft
Orosz Ádám (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Pap Domonkos (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Papp Szilvia (Pszichiátriai), elnyert összeg: 204.000 Ft
Polgár Lívia (Genetika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Sallai Judit (Biofizika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Sándor Gábor (Szemklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Sódar Barbara (Genetika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Stiedl Péter (Orálbiológiai Tanszék), elnyert összeg: 204.000 Ft
Szabó Dolóresz (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Szántó Balázs (Genetika), elnyert összeg: 190.124 Ft
Szarvas Gábor (Élettan), elnyert összeg: 193.040 Ft
Szegi Péter (Gyógyszerhatástan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Tihanyi Benedek (Orvosi Vegytan), elnyert összeg: 204.000 Ft
Tóbiás Bálint (I. Sz. Belklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Tombor László (Pszichiátriai), elnyert összeg: 204.000 Ft
Trimmel Bálint (Orálbiológiai Tanszék), elnyert összeg: 204.000 Ft
Veres-Székely Apor (I. Sz. Gyermekklinika), elnyert összeg: 204.000 Ft
Wisniewski Éva (Élettan), elnyert összeg: 204.000 Ft

Forrás: Kaposi András Projektmenedzser
SzZs