dr. Németh János

Dr. Németh Jánost, a Szemészeti Klinika igazgatóját választotta európai elnökévé a Nemzetközi Ügynökség a Vakság Megelőzéséért Szervezet (International Agency for the Prevention of Blindness) 9. közgyűlése Indiában. A Hyderabadban szeptemberben tartott konferencián több mint 120 országból 1600-an vettek részt. Az egész világra kiterjedő szervezet fő célja a vakság megelőzése.

Az igazgató elmondta: a szervezet tagjai olyan világot képzelnek el, amelyben senki sem veszti el a látását szükségtelenül, és amelyben azok is megkapják a teljes élet lehetőségét, akiknél elkerülhetetlen volt a látásvesztés.
A Nemzetközi Ügynökség a Vakság Megelőzéséért – a WHO-val közösen – egy világméretű programot indított a vakság megelőzése érdekében, melynek célja egyebek mellett az, hogy az egészségügyi alapellátásba is bekerüljön ez a gondolat.

Dr. Németh János ezzel összefüggésben kitért arra: a program a fejlődő országokban a legintenzívebb, de ő azt szeretné elérni, hogy felerősödjön Európában, elsősorban a Magyarországtól keletre lévő részben is. „Európában kicsit elhanyagolt ez a vakság elleni küzdelem, pedig sok teendő van itt is. Viszonylag kevés adattal rendelkezünk az európai országokban arról, hogy mik a vaksági okok, vagy például arról, hogy ez kiket érint” – tette hozzá.

A professzor részt vesz annak az akciótervnek az elkészítésében is, amelyet a WHO fogalmaz meg a kormányzatok részére a vakság elleni küzdelem 2014-19-ig tartó időszakára.

 Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon a Látás Világnapján idén dohányzás elleni kampány indult. Mint mondta, ennek kapcsán a kormányzat vizsgálja annak a lehetőségét, hogyan kerülhet rá a cigarettás dobozokra az a felirat, hogy a dohányzás vakságot okoz vagy esetleg ennek képi illusztrálása is.

T-Sz.Sz.