„A jövőbe látó ember gyakran néz a múltba” – ezzel a Blaise Pascal idézettel nyitotta meg a városmajori gyógyító munka elindulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi ünnepséget dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója. Úgy fogalmazott, a Városmajor egy kis magyar sikertörténet a Sváb-hegy oldalában, amely erejét és tekintélyét annak köszönhette, hogy minden időben képes volt helytállni és megújulni. Ez pedig döntően nem a falaknak, és az azok között rendelkezésre álló, mindig modernnek számító technikának köszönhető, hanem azoknak a kollégáknak, akik minden helyzetben megállták a helyüket – mondta az igazgató.

Az évforduló alkalmából jelent meg a Semmelweis Kiadó gondozásában „A Városmajori Klinika első 100 éve – Mítosz és valóság” című könyv, amely az elődintézmény, a János Szanatórium 1912-es megnyitásától kezdve tekinti át az elmúlt száz év gyógyító munkájának történetét. Mint azt dr. Szél Ágoston rektor könyvet ajánló köszöntő beszédében hangsúlyozta: nagy örömmel osztja azt az optimizmust, ami a könyv címéből sugárzik, vagyis azt, hogy az első száz évet újabb sikeres száz év követi majd. A korabeli fotókkal és dokumentumokkal is illusztrált kötet szélesebb történelmi kontextusba helyezi a klinika történetét, s mindenki számára tartogat izgalmas információkat – fogalmazott a rektor, aki kiemelte: a könyvből kibontakozik a mesterek és tanítványok láncolata, valamint az is kitűnik, hogy három szakma – a kardiológia, szívsebészet, érsebészet – legkiválóbb képviselői, mesterei adják össze tudásukat.

Az Emberi Erőforrás Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága nevében dr. Beneda Attila kabinetfőnök mondott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: a Városmajori Klinika a Semmelweis Egyetem egyik fellegvárává nőtte ki magát, amely dicséri a korábbi és a jelenlegi vezetés munkáját is.

Az ünnepségen a könyv több szerzője is előadást tartott, így a két főszerkesztő dr. Szabó Zoltán és dr. Nemes Attila emeritus professzorok, volt igazgatók is. Dr. Szabolcs Zoltán a szívsebészet elmúlt 60 évéről, dr. Sótonyi Péter az érsebészet fejlődéséről, dr. Gál János az anesztézia szerepéről, míg dr. Merkely Béla a hemodinamikai vizsgálatoktól a modern kardiológiáig vezető útról tartott összefoglalót. A könyvbemutatót tudományos program követte, amelyen alapvetően a klinika jelenlegi tevékenységét mutatták be.

A centenárium keretében rendezett focimeccsen a szívműtöttek és a szívsebészek csapata versengett. A kezdőrúgását dr. Szabó Zoltán és Rozsinszky Réka végezte el. Szabó professzor hajtotta végre az első sikeres hazai szívtranszplantációt (1992.01.03.), Rozsinszky Réka pedig maga is szívátültetésen esett át. A bíró dr. Merkely Béla igazgató volt. A mérkőzés, amellyel a szívműtét utáni aktív, sportos élet lehetőségére és fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, a szívműtöttek 3:2-es győzelmével zárult. Az elmúlt 60 évben egyébként csaknem 30 ezer szívműtétet végeztek a Városmajori Klinikán.

A Városmajor utcai épület 1912-ben épült, a 40 ágyas János Szanatórium az akkori kor egyik legmodernebben felszerelt rehabilitációs kórháza lett, ahol kezelték Babits Mihályt, Ady Endrét, később Jávor Pált, Urai Tivadart. Az intézmény 1951-ben vált a Budapesti Orvostudományi Egyetem Sebésztovábbképző Klinikájává, később több néven is működött, egy időre elvált a három fő szakma, majd újra egyesült, s 2012. július 1-jével létrejött a Szív- és Érgyógyászati Klinika. DP

Fotók: attekovacs.com