A Kutatói Szalonban Józan Péter professzor (MTA, Központi Statisztikai Hivatal) mutatta be Dunay György, Keller Éva, Sótonyi Péter: Rendkívüli halálozás Budapesten 1940-2010 című könyvét.

Dr. Józan Péter úgy fogalmazott: a szerzők hiánypótló és kiemelkedő jelentőségű könyvben publikálták a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet II. világháború utáni korszakának 190 ezer boncolásáról készült összehasonító statisztikai elemzését.

„Hasonló könyvek a gazdag országokban is ritkán jelennek meg, mert egy közel kétmilliós nagyváros közel hét évtizedének rendkívüli halálozásait, illetve azok patológiai diagnózisait bemutatni, strukturálni és elemezni, olyan vállalkozás, amelyhez az elmélyült tételes tudás, és az évtizedek alatt megszerzett tapasztalat mellett elkötelezettség, kitartás, valamint a szakma nagy szeretete is szükséges” – hangsúlyozta.

A szerzők nevében dr. Sótonyi Péter, az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója emlékeztetett arra, hogy Budapesti Törvényszéki-, illetve az Országos Igazságügyi Orvostani Intézet boncolási számanyaga európai viszonylatban is különlegesen kiemelkedő, ami elsősorban Mária Teréziának köszönhető, aki a büntető törvénykönyv módosításával bevezette az erre vonatkozó eljárásrendet.

Fotók: attekovacs.com

Mint mondta, már tervezik a könyv második, az 1890-1945 közötti időszakot feldolgozó kötetét is. Megköszönte a támogatást Józan Péternek, Tulassay Tivadar volt rektornak, Szentes Tamás főpolgármester-helyettesnek, és Táncos László kiadóigazgatónak.

A Kutatói Szalon házigazdája dr. Perner Ferenc volt. A könyvbemutató mellett dr. Hangody László, a Semmelweis Egyetem traumatológiai tanszékének vezetőjetartott előadást.

T-Sz.Sz.