Több felmérés és tanulmány is rámutatott arra, hogy az egészségügyben dolgozók egészségi állapota – finoman szólva – nem tekinthető ideálisnak – hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Alumni Irodája, amely a közeljövőben két lépést is tervez a helyzet javítása érdekében.

Az idei Semmelweis Alumni Találkozón egy rövid konferencia keretében szakemberek segítségével kívánják ráirányítani a figyelmet az ezen a területen jelentkező problémákra és a lehetséges megoldásokra.

Emellett több egyetemi intézmény együttműködésével folyik az Egészségügyiek Egészségéért című projekt előkészítése. A kutatási- és pilot program arra a kérdésre keresi a választ, hogy a mai magyar egészségügyi környezetben odafigyeléssel, összefogással és némi külső segítséggel megteremthetők-e azok a körülmények, amelyek mellett az egészségügyi dolgozók hatékonyan tehetnek a saját egészségük megvédése, illetve javítása érdekében. Az Alumni Iroda dr. Karádi Istvánnal, az Általános Orvostudományi Kar dékánjával, a projekt védnökével együtt arra kéri az egészségügyben dolgozókat, hogy egy rövid, 5-10 percet igénylő kérdőív kitöltésével segítsék az előkészítési munkát.

Forrás: Semmelweis Egyetem, Alumni Iroda

DP