Ismét díjazni fogják a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket, idén néhány technikai újdonsággal és egy újabb kísérő pályázattal indul az „Astellas-díj – Az év orvosa 2012” pályázat.

A 2007-ben rendezett első megmérettetés óta összesen több mint 700 orvost jelöltek. A tavalyi pályázat egyik újdonsága volt, hogy a közönségjelölés mellett a szakmai felterjesztések is zöld utat kaptak. 2011-ben további újdonságot jelentett, hogy az „Év Orvosa” pályázat mellett – a média nyitottságát és partnerségét bizonyítva – az újságírók, szerkesztők és riporterek számára „Média az orvosokért” címmel pályázati lehetőség nyílt, amely a kiemelkedő orvosi helytállásról, áldozatkészségről és a pozitív történetekről készült cikkeket, híradásokat, valamint egyéb anyagokat gyűjtötte össze.

Mivel az „Év orvosa” pályázat indulása óta a gyermekorvosokra eddig kevesebb figyelem vetült, ezért 2012-ben az „Év orvosa” pályázat mellett egy újabb megmérettetést is útnak indítanak „Astellas Gyermekrajz Pályázat” címmel. Erre a pályázatra a 9-14 éves korosztályban, három korcsoportra bontva azon gyerekek rajzait, zsírkréta és egyéb munkáit várják, akik szívesen bemutatják doktor nénijükkel/doktor bácsijukkal kapcsolatos legkedvesebb történetüket.

„Manapság, amikor az orvosok társadalmi presztízse mélyen a kívánatos szint alatt van, amikor e réteg komoly gondokkal küzd, az erkölcsi elismerés nagyon sokat jelent. Bizalmat épít a kollégák, a felettesek, a foglalkoztató intézmény és a betegek felé egyaránt. Ez pedig óriási dolog” – hangsúlyozta dr. Perner Ferenc, a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika professzora, az Év orvosa pályázat zsűrielnöke.

Néhány további technikai újdonság: a közönségjelölés során beküldött betegtörténeteknek mostantól mindig az adott pályázati évhez kell kötődniük, azaz a korábbi, több évvel, vagy akár évtizeddel ezelőtti esetek leírásával nem lehet érvényes jelölést kezdeményezni. A közönségjelöléssel, illetve a beküldött történetekkel kapcsolatos további változás, hogy azok előzsűrizését és a döntőbe továbbjutók kiválasztását idén már nem a pályázat szakmai zsűrije, hanem – a Szervezők felkérésére – a korábban Astellas-közönségdíjat nyert orvosok végzik majd. Az értékelés szabályai természetesen nem változnak.

A 2012-es Astellas-díj – Az év orvosa pályázatról további információk:

Morva Gábor pályázati programvezető

Tel.: (1) 9200 620, Fax: (1) 700 1620, Mobil: 06 30 330 3000

pályázati weboldal: www.astellasazorvosokert.hu

Facebook: www.facebook.com/astellas.azevorvosa

E-mail: info@astellasazorvosokert.hu

Forrás: Astellas

SzZs