A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara (ETK) még 2007-ben pályázott uniós forrásra partnereivel egy világon egyedülálló nemzetközi együttműködés megvalósítására – emlékeztetett a program múlt heti zárókonferenciáján dr. Mészáros Judit, az ETK dékánja. „A fő célunk egy olyan együttműködés kialakítása volt, amelynek eredményeképpen a BSc Ápoló képzésben a hallgatók végzettségét mind az Európai Unióban, mind pedig az Egyesült Államokban elismerik. Így a legtehetségesebbek kettős diplomát szereznek négy éves tanulmányaik alatt” – mondta dr. Mészáros Judit.

A TCN Atlantis projektet egy három intézményből álló konzorcium –  az Egyesült Államok-beli Nazareth College of Rochester, a finn Laurea University of Applied Sciences, Tikkurila, és a Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar – hozta létre. Az intézmények között ugyanakkor már a program kezdete előtt is volt együttműködés, ez egy régi kapcsolat – jegyezte meg a dékán.

A konferencia résztvevőit köszöntötte dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora is. Mint kiemelte: az egyetem szó a latin universitasból ered, amely mesterek és tanítványok együttesét, tanárok és diákok közösségét jelenti. „Valóban régen az egyetem a tanárok és a diákok szoros közössége volt, de ma már egy egyetem nem állhat önmagában. A jövő az együttműködésé, a tudás, az ötletek, a «know how» egymással való megosztásáé” – fogalmazott a rektor, hozzátéve, hogy a kettős diploma fogalma évtizedekkel ezelőtt még ismeretlen volt talán, ma viszont divatos és modern. A kor kihívásaira válaszolva pedig a Semmelweis Egyetem nem tehet mást, minthogy egyre több és több kapcsolatot teremt – mondta dr. Szél Ágoston.

A 2007-ben indult TCN Atlantis (Transatlantic Curriculum in Nursing) programra egyébként nagy volt a túljelentkezés, végül 15 magyar hallgató vehetett részt benne, akik közül tízen már lediplomáztak. A példaértékű felsőoktatási programot létrehozó három egyetem olyan tantervet és csereprogramot alakított ki, amely elvégzése után a hallgatók kettős, európai és amerikai diplomával büszkélkedhetnek. A hallgatóknak lehetőségük volt két szemesztert az Egyesült Államokban, egyet pedig Finnországban végezni. Aki teljesítette az amerikai ápolóhallgatók számára is kötelező HESI vizsgát, az megkapta az amerikai diplomát is.

A zárókonferencián a program résztvevői, koordinátorai és a végzett hallgatók osztották meg egymással tapasztalataikat. A projekt az európai EACEA (Education, Audiovisual and Culture Executive Agency) és az amerikai FIPSE (Fund for the Improvement of Postsecondary Education) támogatásával valósult meg. DP
Fotók: D. Kiss Balázs