Sok év után idén Budapesten rendezték a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság (MLDT) 56. Nagygyűlését, melyet a Semmelweis Egyetem két éve alakult Laboratóriumi Medicina Intézet szervezett. A rendezvényen közel 600 laboratóriumi szakember vett részt, 67 előadást hallgathattak a látogatók. A megnyitón dr. Szabó Antal, a Laboratóriumi Medicina Intézet egyetemi tanára, a nagygyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Gál János, klinikai rektorhelyettes megnyitó beszédében arra a centralizációs folyamatra hívta fel a figyelmet, amely a betegellátás minőségének javítását szolgálja a Semmelweis Egyetemen. „Az egyetem jövőjét nagymértékben meghatározó Korányi Projektben központi szerepet kapott a laboratóriumi medicina, a laboratóriumi diagnosztika” – emelte ki a klinikai rektorhelyettes.

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar nevében dr. Karádi István dékán üdvözölte a vendégeket, és egy anekdota kapcsán emelte ki a szakma fontosságát. „Amikor fiatal orvosként elkezdtem a munkámat, a főnökeim a következőre figyelmeztettek: a beteg fekszik az ágyában, a nővér nem mond igazat, a labor téved, neked kell megmondanod, mi a baj. Most már ez megváltozott: A nővér lehet, hogy néha téved, de a labor soha.”

A nagygyűlésen külföldi vendégek plenáris előadásait hallgathatták meg az érdeklődők, szó volt többek között az onkológiához, szervtranszplantációhoz, gyermekgyógyászathoz, endokrinológiához kapcsolódó laboratóriumi diagnosztikáról, a klinikai mikrobiológia aktualitásairól, a szepszis laboratóriumi diagnosztikájáról, laboratóriumokhoz kapcsolódó kutatási és innovációs lehetőségekről.

A laboratóriumi medicina magában foglalja a klinikai laboratóriumok teljes vertikumát, azaz a klinikai kémiai, a hematológiai, a hemosztaziológiai, a vércsoport szerológiai, az endokrinológiai, az immunológiai, a molekuláris biológiai, a klinikai mikrobiológiai vizsgálatokat, azok értelmezését, fejlesztését, valamint oktatását. A laboratóriumok eredményei a korszerű gyógyítás, kezelés, állapotmonitorozás számára elengedhetetlenek. A klinikai laboratórium a betegellátó rendszer egy speciális diagnosztikai részlege, feladata: emberi szervezetből vett mintákon mérések, vizsgálatok végzése megbízható információ szolgáltatás céljából.

A klinikai laboratóriumok egyik megközelítésben alkalmazott analitikai munkahelyek. Az a feladatuk, hogy az emberi szervezetben előforduló anyagokat kimutassák és szintjüket meghatározzák. Tehát minőségi és mennyiségi analitikai vizsgálatokat egyaránt magában foglalnak. A betegellátás mellett munkájuk szorosan kapcsolódik a klinikai kutató munkához, a klinikai farmakológiai és a toxikológiai vizsgálatokhoz is, amelyeknek szintén van rutin jellegű analitikai követelményük.

Az orvosi laboratóriumok másik megközelítésben diagnosztikai-, és konzultációs munkahelyek. Az eredmények értelmezéséhez, felhasználásához a vizsgálatot kérő orvos tájékozottsága, ismerete elengedhetetlen. Az orvosi laboratóriumok feladata ennek elmélyítése konzultációk révén. A folyamatos konzultáció segíti a diagnosztikus célú vizsgálatok tervezését, hogy a klinikusokkal közösen sikeresen használják a laboratóriumi medicina széles eszköztárát. A konzultációt felkészült, a laboratóriumi analitikai munkában jártas, egyszersmind a vizsgált paraméterek élettani jelentőségével tisztában lévő szakemberek segítik.

A laboratóriumi medicina szolgáltatásait az orvosi ellátás minden szintjén igénybe veszik. A laboratóriumi tevékenység széles érdeklődésre tarthat számot, hiszen ezek az eredmények azok, amelyek mindenkit előbb vagy utóbb személy szerint is közvetlenül érinthetnek.

Forrás: Laboratóriumi Medicina Intézet
SzZs