Szeptember 28-án negyedik alkalommal vesz részt a Semmelweis Egyetem a Kutatók Éjszakáján. Mivel 2012 a Prevenció Éve az egyetemen, idén a betegségek megelőzése áll a középpontban – emelte ki dr. Szabó Attila, a rendezvény főszervezője. A Kutatók Éjszakája központi programhelyszínén, a Városligeti Műjégpálya épületében több kar, klinika és intézet közösen szervezi azt az interaktív programot, amellyel többek között a tüdőbetegségekre, szív- és érrendszeri problémákra, a higiéné fontosságára hívjuk fel a résztvevők figyelmét.

A tavalyi évhez hasonlóan az egyetem épületei között busz közlekedik, így a résztvevők könnyen eljuthatnak arra a több mint száz programra, amelyekkel öt kar mintegy negyven intézete, klinikája készül erre a különleges éjszakára. Idén sok az új, izgalmas bemutató – hívta fel a figyelmet dr. Szabó Attila: Az Egészségtudományi Kar az ott folyó tudományos munka széles palettáját mutatja be, a Fogorvostudományi Kar idén minden eddiginél aktívabban vesz részt az eseményen. Emellett természetesen nem maradhatnak el a korábbi programok sem, a boncterem látogatásra, a robotsebészet-bemutatóra tavaly néhány perc alatt elfogytak a helyek, ahogy a televízió-sorozatból ismert dr. Csont nevével fémjelzett programnak, valamint a Semmelweis Egyetem és a Szépművészeti Múzeum közös „múmiavizsgálatának”, és a képalkotó eljárások bemutatásának is hatalmas sikere volt.
Az elmúlt években észrevettük, hogy a látogatók közül sokan keresik azokat a programokat is, amelyekhez személyesen kötődnek, ha például valakinek a környezetében előfordul egy-egy betegség, vagy probléma, arról szeretne minél többet megtudni. A Kutatók Éjszakája erre is lehetőséget ad, lesznek előadások például olyan neurológiai betegségekről, mint az Alzheimer-, vagy a Parkinson-kór, de az is kiderül, hogyan gyógyítható a repülési fóbia.

Amikor négy éve először vettünk részt a Kutatók Éjszakáján, még tanulók voltunk – emlékszik vissza dr. Szabó Attila. Jó bizonyítványt kaptunk, az újonnan belépők közül a Semmelweis Egyetem jelentkezett a legtöbb és legsikeresebb programmal. A következő évben színesedett a paletta, tavaly pedig már a központi rendezvényen is részt vettünk, és a tudományos bemutatók mellett kulturális programokkal is vártuk a több, mint háromezer-ötszáz érdeklődőt. Idén az Elméleti Orvostudományi Központ aulájában ismét közösségi teret alakítunk ki, az egyetemen tanuló tehetséges fiatalok zenélnek majd, szűrővizsgálatokkal, bemutatókkal, játékokkal is készülünk. A Nagyvárad Téren sem unatkozhat az, aki egy-egy előadásra néhány perccel korábban érkezik, régi orvosi eszközök, könyvek között kalandozhat, orvostörténeti kiállítással, vezetéssel, bemutatóval készülnek kollégáink.

SzZs