Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke adta át hétfőn, az MTA 183. rendes közgyűlésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, az Akadémiai Újságírói Díjat, a Wahrmann Mór-érmet, valamint az Arany János-életműdíjat.

A Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerését, az Akadémiai Aranyérmet az MTA Elnöksége Bárdossy Györgynek, az MTA rendes tagjának, nyugalmazott egyetemi tanárnak adományozta “a bauxit terepi, majd laboratóriumi vizsgálatához, kutatásához, később vagyonértékeléséhez kötődő eredményes, tudományos munkásságáért, négy hazai lelőhely monografikus feldolgozásáért, továbbá matematikai módszerek széleskörű geológiai alkalmazásáért.”

Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseként az MTA Elnöksége 11 tudóst részesített Akadémiai Díjban.

Bagdy György, az MTA doktora, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára a központi idegrendszerre ható gyógyszerek hatásainak és mellékhatásainak vizsgálatában elért nemzetközileg is kiemelkedő eredményeiért, továbbá egyes kábítószerek eddig ismeretlen hatásainak felfedezéséért részesült az elismerésben.

További díjazottak: Bernáth Árpád, az MTA doktor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára, Diósi Lajos, az MTA doktora, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont, Részecske- és Magfizikai Intézete tudományos tanácsadója, Gyimóthy Tibor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Jámbor Áron, az MTA doktora, a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet nyugalmazott főosztályvezetője, tudományos tanácsadója, Józsa János, az MTA doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Karának tanszékvezető egyetemi tanára, Kövér György, az MTA doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára, Sóvágó Imre, az MTA doktora, a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának egyetemi tanára, Tamás Gábor, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, Veisz Ottó Bálint, az MTA doktora, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézetének igazgatóhelyettese, Vörös József, az MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyetemi tanára.

Akadémiai Újságírói Díjjal tüntették ki Veiszer Alindát, az MTVA szerkesztő-műsorvezetőjét, a Wahrmann Mór-érmet az idén Thomas Faustmann-nak, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatójának adományozták.

A külhoni magyar tudósok elismerésére alapított Arany János Életműdíjjal az MTA Csedő Károlyt, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem professor emeritusát tüntette ki a Románia területén fellelhető gyógynövény-állomány felméréséért; a növényi hatóanyagok kutatásában, valamint a biomassza kutatásokban elért kimagasló eredményeiért, hatásos bőrgyógyászati és kozmetikai szerek kifejlesztéséért.

MTI/SzZs