Szatmári Andrea költségvetési felügyelőt négy hónapja delegálták a Semmelweis Egyetemre. A feladatai közé tartozik egyebek mellett a nagy értékű kötelezettség vállalások és a gazdálkodással összefüggő szabályzatok előzetes véleményezése. Úgy érzi, hogy a kezdeti bizalmatlanság mára elmúlt, jó együttműködést alakított ki a gazdasági vezetéssel, számítanak a véleményére.

Kormánydöntés alapján kezdtek költségvetési felügyelők dolgozni a különböző költségvetési intézményekben. Feladatukat az államháztartási törvény határozza meg, a kijelölt intézmények körét kormányhatározat rögzíti. Szatmári Andrea felidézte: az eredeti elképzelés szerint az összes költségvetési intézményben lennének felügyelők, de egyelőre ennél lényegesen kisebb körben, pilot rendszerben indult el a munkájuk.
A felsőoktatási intézmények közül elsőként a Budapesti Műszaki Egyetemre rendeltek ki költségvetési felügyelőt, majd bővült a kör, a többi közt a Semmelweis Egyetemmel. Jelenlega felsőoktatási intézmények mintegy felénél működik költségvetési felügyelő. A költségvetési felügyelő feladatai közé tartozik egyebek mellett a kötelezettség vállalások előzetes véleményezése tíz millió forintos értékhatár felett, valamint a gazdálkodással összefüggő szabályzatok előzetes áttekintése.

Szatmári Andrea négy hónappal ezelőtt kezdett dolgozni a Semmelweis Egyetemen. Amikor idekerült azzal kezdte a munkáját, hogy áttanulmányozta az összes hatályos szabályzatot. Részt vesz az összes fontosabb értekezleten és testületi ülésen, ismeri a Szenátus, a Rektori Értekezlet, a Gazdasági Tanács, és a gazdasági vezetők értekezletének munkáját. Mint mondta, így birtokában van a feladat elvégzéséhez szükséges információknak.

Nem az a dolgunk, hogy akadályozzuk az intézmények működését, hanem az együttműködés és a segítségnyújtás, ha ez utóbbira szükség van – hangsúlyozta, hozzátéve: eddig nem volt példa arra, hogy megvétózta volna a véleményezésre elé kerülő elképzeléseket. Úgy látja, a kezdeti bizalmatlanság mára elmúlt, jó viszonyt alakított ki a gazdasági vezetéssel, többnyire egy véleményen is vannak a lényeges ügyekben. Előfordult már, hogy megfogadták a javaslataimat, pedig ez nem minden esetben lenne kötelező az egyetem számára. Számítanak a véleményemre – fogalmazott.

Szatmári Andrea kitért arra: a munkája során ő is sokat tanul itt az egyetemen, mivel eddig elsősorban egészségügyi intézmények gazdálkodásával foglalkozott. A költségvetési felügyelők az elvárások alapján rendszerszintű javaslatokat is tehetnek a gazdálkodással kapcsolatban, vagyis a jövőben a jó példákat átvehetik egymástól az intézmények. Jobb, egyszerűbb, olcsóbb, kevésbé bürokratikus megoldásokat próbálunk találni – emelte ki.

A költségvetési felügyelő havonta jelentést készít az egyetem gazdálkodásáról, amit az intézmény vezetője, a nemzetgazdasági-, illetve a nemzeti erőforrás miniszter kap meg. Szatmári Andrea jó véleményt alakított ki a Semmelweis Egyetem gazdálkodásáról és működéséről, ami – mint mondta – a jelentéseiből is kiderül. Sok intézményt láttam már, ritkaság, hogy ilyen szervezettek és szabályozottak a folyamatok, mint a Semmelweis Egyetemen. Ezt nyilván befolyásolják, hogy régóta ugyanazok a vezetők irányítják – vélekedett.

Szatmári Andreának a felsőoktatás területén tevékenykedő költségvetési felügyelők koordinátoraként más egyetemekre is van rálátása. Találni a Semmelweis Egyetemen tapasztalt gyakorlattal teljesen ellentétes megoldásokat is. Furcsának tartom, hogy ezek a folyamatok miért nem egységesek minden egyetemen – jegyezte meg.

Álláspontja szerint a Semmelweis Egyetem költségvetési helyzete jó – még annak ellenére is, hogy idén csökkent a költségvetési támogatás mértéke – főleg más költségvetési szervvel vagy felsőoktatási intézménnyel összehasonlítva. Kockázatokat inkább az OEP finanszírozás alakulásában látok, amiről egyelőre kevés az információ – tette hozzá Szatmári Andrea.

T-Sz.Sz.